2014. november 9., vasárnap

2. évad 43. fejezet: Tudom, hogy hozzám te tartozol


Pár napig kellett csupán csak a kórházban maradnom, de ez idő alatt is Harry folyamatosan mellettem volt. Sokszor nem beszéltünk egymáshoz, csak Harry karjai közé vont, és együtt megpróbáltunk továbblépni és magunk mögött hagyni a sok fájdalmat. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen sokat vesztettünk, és nagyon megsebzettek minket a pár napja történtek, de igazából jól esett, hogy Harry mellettem van. Őszintén bevallva mást nem is nagyon engedtem közel magamhoz, apa is csak egyszer jött be hozzám, amibe azért mentem bele, mert tudtam, hogy így is aggódik miattam, és nem akartam, hogy elzárkózottságom miatt még idegesebb legyen. Viszont azon a rövidke látogatáson kívül más nem jött be hozzám a saját kérésemre. Képtelen lettem volna elviselni a sok szánakozó tekintetet, amit egyébként a kórház dolgozóitól is nap, mint nap megkaptam. Nem éreztem jogosnak a sok sajnálkozást, hiszen nem én voltam, aki mindezt megérdemelte, hanem a kisbaba, akit pár napja elvesztettünk. Egyik délután Dr. Jacksonnak is a tudomására jutott, hogy újból kórházba kerültem, és aznap este ő is eljött hozzám. Hosszasan beszélt velem és Harryvel is, próbált lelket önteni belénk, és egy jó pszichológust is ajánlott, aki talán segíthet majd a nekünk továbblépni. Mégis visszautasítottuk az ajánlatát, de megígértük, hogy fontolóra vesszük a dolgot. Aztán persze az egészből nem lett semmi. 
Őszintén kezdett már kissé nyomasztani a kórházi légkör, a fertőtlenítő szag, a sok fel-alá járkáló nővér és orvos, na meg persze a számos, szerintem teljesen felesleges vizsgálat. A kórházi kosztról azonban egy percig sem panaszkodhattam, hiszen sosem a kantinból kaptam az étkezések alkalmával az ételeket, mert Harry minden egyes alkalommal valami csodás fogást tálalt elém. Nem akartam, hogy csalódott legyen, így mindig próbáltam minél többet magamba erőltetni, mégis ezeken a napokon valahogy nem volt étvágyam. Ilyen alkalmakkor arra számítottam, hogy majd Harry kivégzi a maradék ételt, ahogy az mindig is szokott lenni, de ezúttal hozzá sem ért az alig megkezdett fogásokhoz, pedig azok tényleg ínycsiklandozók voltak.
Aztán végül pedig eljött a nap, mikor hazaengedtek a kórházból, miután a zárójelentésemet a kezembe nyomták. A szülés után a testem kezdett regenerálódni, és fizikailag már elég jól éreztem magam, a lelki fájdalom enyhülését azonban az otthontól reméltem. Abban bíztam, hogy az ismerős környezet, és a visszatérés a valódi életbe valahogy segíti a túllépést, azonban csalódnom kellett. A várt megkönnyebbülést nem sikerült megkapnom, és a házba belépve egyszerre megcsapott az a sok emlék, amik most olyan fájdalmasnak tűntek. A kanapén ülve magam előtt láttam a képet, mikor először éreztem megmozdulni kisbabánkat, és tudtam, Harry mennyire várta már, hogy ő is megtapasztalhassa hasamon keresztül kisfiunk első rúgásait. Azonban ez a kívánsága sosem teljesült. Valamint eszembe jutott, mikor annyi hosszú, kínkeserves hónap után Harry végre megenyhült, vagy a sok kedves reggeli, amivel Harry fogadott naponta. Most valahogy még a rosszulléteket és a reggeli hányásokat is hiányoltam, és újra keresztül mentem volna ezerszer is a kellemetlenségeken, ha visszakaphattam volna, ami elveszett.
A legrosszabb mégis az volt, mikor a hazaérkezésem második napján egyszer csak csengettek még a reggeli órákban. Harry éppen öltözött, és még az emeleten volt, mikor én már a konyhában reggelit készítettem. A kávét a gázon hagytam, és kissé lekváros kezemet törölgetve mentem ajtót nyitni.
- Jó reggelt! – köszöntöttem az ajtóban álló kissé pocakos, már idősödő férfit.
- Szép napot, kisasszony! – biccentett felém, és ekkor megpillantottam mögötte álló, valamivel fiatalabb társát is. – Küldeményt hoztam Harry Styles névre.
Átvettem a csomagot, és aláírtam, amit kellett. Hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit hozhattak, de a számla már rendezve volt. Miután a szállítók a nappaliban lerakták az egyáltalán nem kicsi csomagot, már azonnal kezdték is összeszerelni a tartalmát. Egyre kíváncsibb lettem, de csak csendesen bevonultam a konyhába, és folytattam a reggelit. Nem lehetett túl bonyolult munka annak a valaminek az összerakása, mert épphogy a sütőbe tettem a kenyérszeleteket pirítósok reményében, máris megjelent az ajtóban az idősebb férfi, ki valószínűleg a főnök szerepét töltötte be, és jelentette, hogy készen is vannak, így még ki sem tudtam kísérni őket, mikor további szép napot kívánva távoztak is.
Érdeklődve néztem ki a nappaliba, és léptem közelebb az éppen csak összeszerelt bútordarabhoz. Azt reméltem, hogy túl vagyunk már a legnagyobb fájdalmon, és ezek után már csak jobb lehet a helyzet, de ekkor megláttam a nappali közepén álló tárgyat. Könnyes szemekkel léptem a babaágy mellé, amiről már oly régen elfeledkeztem, és végighúztam ujjaimat a fa sima felületén. Lábaim remegtek, óvatosan lerogytam a földre, és sós könnyeimtől nedves arcomat a puha anyagban temettem. Annyira tökéletes lett volna a babának, Harry tökéletesen választotta ki a színekkel, az állíthatósággal és mindennel együtt. Még az apró golflabdákért is odavoltam. Majd megszakadt a szívem, és halk, de egész testemet megremegtető zokogásba kezdtem, miközben eláztattam az édes kis golflabdákat.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, csak végül úgy döntöttem, hogy lezuha… - hallottam meg Harry egyre közeledő hangját, amihez hangos lábdobogás is társult, ahogy a lépcsőkön sietett lefelé. Hangja azonban gyorsan a torkán akadt, mikor meglátta összetört alakomat. – Ash… - súgta, ahogy felsegített a földről. – Semmi baj… Elintézem… Nincs semmi baj – mormolta halkan a fülembe, ahogy a konyhába vezetett. Valószínűleg minél messzebb akart tudni engem a babaágytól, remélve, hogy ezzel enyhíti fájdalmamat. Arról tudtam, hogy Harry a babaszoba kifestését lemondta még napokkal ezelőtt, de már teljesen el is feledkeztem erről a rendeléséről, mialatt próbáltam minél mélyebbre eltemetni a fájó emlékeket. Lerogytam a konyha egyik székére, és hangtalanul sírtam, miközben arcomat kezeim közé temettem. A konyhát belengte egy jellegzetes égetett szag, de egyikünket sem érdekelte abba a pillanatban a szénné sült pirítós.
- Sajnálom – húzott finoman magához, így könnyeim most már az ő pólóját áztatták, ahogy leereszkedett a székem mellett. – Le kellett volna mondanom, de teljesen kiment a fejemből, sajnálom – kért újra bocsánatot teljesen feleslegesen, de én nem tudtam megszólalni, zokogáson kívül egy hang sem jött ki a torkomon. – Elintézem, rendben? Soha többé nem kell látnod, most azonnal eltüntetem – ígérte, és egy gyors csókot nyomott a homlokomra, miután magamra hagyott a konyhában. Hallottam egy perc múlva, ahogy Harry telefonál, habár rögtön nem értettem mindent zavarodott fejemmel, és különben is csak hangfoszlányokat tudtam kivenni a beszélgetésből.
- Segítened kell… Itt állt a nappali közepén... Teljesen kiborult... Tudom... Csak egy kis helyre van szükség… Itt nem maradhat… Nem, csak egy kis ideig, kérlek… Kösz, jövök neked eggyel…
Már a hálóban sírtam tovább, mikor hallottam, hogy valaki megérkezett, a hangokból ítélve Louis, de nem mentem le köszönteni őt. Harry nem is olyan sokára halkan bejött a szobába, és közölte velem, hogy most már nyugodtan lemehetek, mert a babaágy nincs a házban. Én mégis csak megcsóváltam a fejem, és egyedüllétet kértem tőle, amit Harry meg is adott nekem. Én egész nap az ágyban maradtam, és mély gyászba süppedtem. Hallottam, hogy a Göndörke sem ment el otthonról, de egyszer sem jött be újra a hálóba, azt gondolván, hogy majd én megkeresem őt, ha társaságra van szükségem. Én azonban nem hagytam el a párnámat, így ez volt az első éjszaka, amit Harry nélkül, teljesen magányosan töltöttem abban a hatalmas ágyban.

A nap vakítóan és melegen sütött, a legtöbben nyaralni utaztak vagy vidáman mentek le a legközelebbi strandra, azonban ez a jókedvűség teljesen ellentétes volt az én hangulatommal. A vetéléstől és a kórházból való hazaérésig hatalmas lépést téve már nem sírtam, talán csak éjjelente ejtettem egy-két könnycseppet, most viszont újból visszaestem akkori állapotomhoz. Azonban összesen két napot adtam magamnak, nem többet, hogy elsüllyedjek a fájdalomban és az önsajnálatban, aztán úgy döntöttem, hogy ideje lenne végre egy kicsit újra elkezdeni élni. Első dolgom volt, hogy meglátogattam a családomat. Elsősorban az én drága és oly rég látott kisöcsémet, aki azonnal egy kis színt tudott vinni bús napjaimba, és ő tudta először elérni, hogy őszintén nevessek és mosolyogjak. A héten többször is jártam apáéknál, vagyis régi otthonomban, ellentétes esetben pedig hozzánk jöttek látogatóba a srácok. Elsőnek Louis Eleanorral az oldalán tett látogatást nálunk, a következő nap pedig Zayn és Perrie járt errefelé, és őszintén öröm volt hallgatni, ahogy a talán még nem is olyan közeli esküvőjüket tervezték. Valamiért mindenki a mi helyzetünk könnyítésén mesterkedett, mintha csak összebeszéltek volna, ami azt hiszem, igazából meg is történt, de egyáltalán nem bántam, hiszen végre megismerhettem Liam új barátnőjét is. A találkozás után képtelen voltam megérteni a sok utálatot, ami Sophia felé irányult a rajongók által, hiszen nagyon édes lánynak tűnt. Nem arról van szó, hogy rögtön barátnők lettünk, de olyan személynek nézett ki, akihez nem kellene túl sok idő ahhoz, hogy jóban legyünk.
Mindegy egyes látogatás alatt sikerült elfelejtenem az elmúlt hetek eseményeit, és úgy éreztem, hogy a világon minden rendben van. Ami mégis megrémisztett, azaz volt, mikor mindenki elment, és kettesben maradtunk Harryvel. A házat már nem töltötte be a nevetésünk, és minden kínos csendbe borult. Nem volt mit mondanunk egymásnak, mint régen, mikor bármiről órákig tudtunk volna beszélni. Többé már nem úgy csókoltuk egymást, mint régen, olyan tűzzel és szenvedéllyel. Az érintések már nem gyengédségből adódtak, hanem megszokásból. Egymás szemeibe nézve sem láttunk már reményt, csak szomorúságot.

- …három hét múlva otthon leszek, és csapunk egy csajos estét, mert már nagy szükségem van rá – csacsogott Sarah a telefonba.
- Ah, nekem is hiányzol – kuncogtam. – Már ezer éve elmentél, és New York olyan messze van. Furcsa, hogy nem tudok átugrani hozzátok a szomszéd utcába.
- De még mindig meglátogathatsz – ajánlotta vidámsággal a hangjában.
- Lehet, hogy jó lenne kicsit elszabadulni itthonról – sóhajtottam fel kissé gondterhelten, talán akaratlanul is.
- Héj, mi a baj, csajszi? – kérdezte lágy hangon.
- Semmi, csak kicsit sok emlék vesz körül itthon…
- És Bodri? Ő csak segít valamit, nem?
- De, persze – mondtam, de nem igazán voltam őszinte, habár azt kívántam, bárcsak így lenne a helyzet.
- Értem… - mondta, és úgy éreztem hangján, hogy valóban átlát a helyzeten. – Ha nagyon elfajul a helyzet, van az ágyam mellett a  földön egy hely, és még matracot is szerzek neked – ajánlotta fel nagylelkűen, mikor egyszer csak megszólalt a csengő. 
- Köszönöm – mosolyodtam el halványan, amit ő nem láthatott, de reménykedtem benne, hogy érzi hangomon.
- Hallom, vendéget vártok. Akkor nem is zavarlak tovább, de még beszélünk, és ne feledd az ajánlatomat!
- Rendben, nem fogom! Akkor nemsokára! – köszöntem el, és magam mellé hajítottam a telefonomat a kanapéra, amin éppen helyet foglaltam. Az elmúlt két hétben sokkal többet beszéltem Sarah-val, mint a terhességem alatti napokon. A barátaim közül őt éreztem a legközelebb magamhoz, még, ha ebben a pillanatban is ilyen messze volt tőlem.
Harry Louis-éknál volt -, amit egyre gyakrabban tett meg mostanában, habár nem olyan hosszú ideig, mint hetekkel ezelőtt -, így nekem kellett ajtót nyitnom. Nem számítottam senkire, de ha tippelnem kellett volna, akkor azt mondtam volna, hogy El áll az ajtóban, gondolván, hogy nem bírta a két fiú társaságát, így eljött hozzám. Mégis hatalmas mosolyra kúszott a szám, mikor Niall-t láttam meg a küszöbön.
- Niall! – kiáltottam fel a lehető legboldogabban, és vidáman ugrottam a nyakába szőke barátomnak. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a négy fiú közül ő volt az, akivel a legközelebbi kapcsolatban álltam, habár az utóbbi időben, talán Sarah miatt is, valamivel kevesebbet láttuk egymást.
- Helló, Ash! – nevetett fel a híres Horan-nevetéssel, mitől muszáj volt felkuncognom.
- Gyere beljebb, Niall! – hívtam be az előszobába.
- Arra gondoltam, hogy nem jönnél-e el velem ebédelni? Olyan régen beszélgettünk már egy jót. Vagy esetleg Harry nem engedi, hogy elraboljalak egy pár órára?
- Oh, Harry nincs itthon – legyintettem nevetve, de nevetésem nem volt őszinte, amit ő is észrevett, és kissé elkomolyodott arccal vizsgálta az enyémet.
- Akkor benne vagy?
- Nem is tudom, Niall… - helyeztem át testsúlyomat egyik lábamról a másikra kissé kínosan. – Csak arról van szó, hogy nem szívesen mozdulok ki mostanában. Tudod, mióta… - vettem egy nagy levegőt – azóta… Csak nem akarok a rajongók előtt mutatkozni, az újságírókról nem is beszélve. Nincs erőm még a kérdéseikre válaszolgatni – vallottam.
- Akkor azt hiszem, muszáj lesz nekünk főznünk – dobta le cipőit, és beljebb lépett a házba.
- Ezt komolyan gondoltad? – néztem rá elképedve, hiszen egyikünk sem a nagy konyhai tudásáról volt híres.
- Na, jó! Megelégszem egy kis rendelt pizzával is – dobta le magát a kanapéra a nappaliban. – Különben sem árt neked egy kis gyorskaja – mondta, ahogy végignézett rajtam. Tudtam, hogy csak viccel, de igazából nem mondott semmi olyat, ami nem volt igaz. Az elmúlt két hétben bőven leadtam azt a pár kilót, amit a terhesség alatt szedtem fel, sőt még annál is többet, és lassan kezdtem hasonlítani kemoterápiák melletti önmagamhoz. – Szóval, hol van Bodri? – kérdezte, miközben kissé szétterült a kanapén.
- Louis-éknál – vontam meg a vállam. – Na, de mi ez a Bodrizás, Niall? – nevettem fel. – Ha ezt megtudja, biztosan kinyír.
- De nem tudja meg – vonta meg a vállát, miközben arca kissé elkomorodott. – Hogy van? – kérdezte meg pár perc csend után. Nem kellett mondania, azonnal megértettem, hogy kire gondol.
- Épp az előbb beszéltem vele telefonon. New Yorkban van egy nyári munka miatt – mondtam óvatosan.
- Jól van? – kérdezte, miközben tőle szokatlanul, kissé zavartan piszkálgatta térdénél szakadt nadrágját.
- Egyre jobban. Az idő segít neki, azt hiszem, talán ezért is döntött úgy, hogy elutazik a világ másik végére. De tudom, hogy még mindig hiányzol neki.
- Ő is nekem – vallotta be, miközben halkan felsóhajtott. – De minden nappal egyre könnyebb.
- Megbántad, hogy úgy döntöttetek akkor?
- Ha őszinte leszek, akkor nem – mondta kis megdöbbenésemre. – Az első hetekben legszívesebben arcon csaptam volna magam, de mostanra rájöttem, hogy ez volt a legjobb, amit tehettünk. Sarah nem tudott megbirkózni a hírnévvel és a rajongókkal, így a végére teljesen elhidegültünk. Már nem éreztem úgy, hogy helyes megcsókolnom őt, vagy azt mondanom neki, hogy „szeretlek”. Mellettem volt az utolsó napokban is, de már nem éreztem úgy, hogy hozzám tartozik – öntötte ki nekem a szívét, amin egyszerre lepődtem meg, és egyszerre melengette meg a lelkemet Niall érzékeny oldala. – Mi a baj, Ash? Meg sem szólalok, ha tudom, hogy megsirattatlak? – nevetett fel halkan, én pedig arcomhoz kapva vettem észre, hogy valóban folynak a könnyeim.
- Nem erről van szó, csak… - szorítottam egy össze egy pillanatra szemeimet, majd hagytam, hogy újra elárasszanak az érzelmek. – Hasonlót érzek, mikor Harryvel vagyok – vallottam be, ahogy Niall egyik karjával nyugtatóan átölelt. – Néha nem is érzem úgy, hogy jogosan élek vele. Igazából már nem is érzem jól magam ebben a házban – vallottam be fájdalmasan. – Mikor valaki itt van, újra megtelik élettel, de ha ketten maradunk, minden olyan szürke és fagyos. Mintha már nem tudnánk egymásnak örömet okozni. A minap, mikor Harry hazaért, csókot akart adni, én pedig kis híján elhúzódtam - csóváltam meg a fejem, mintha nem is hinnék saját szavaimnak. - Tudod, milyenek voltunk még a terhességem elején, és kezdem úgy érezni, hogy lassan visszaesünk oda. Nem - ráztam meg a fejem gyorsan -, ez annál még rosszabb – sírtam, miközben Niall csitítgatni próbált. – Akkor dühös volt rám, de legalább még ott volt a tűz. Valahol elrejtve, de volt még szikra, amire mindennap várok, hogy visszajöjjön, de már sosem érzem. Akkoriban tudtam, hogy Harry csak dühös rám, és ezért távolságtartó, és tudtam, hogyha megérkezik a baba, akkor felolvad a jég, de többé már nem látom a kiutat.
- De még szereted őt, igaz? – kérdezte Niall halkan.
- Igen. Tudom, hogy szeretem, de annyira reménytelen vagyok.
- Ash, de hát, annyi mindenen túl vagytok már! Az nem lehet, hogy pont most adjátok fel!
- De az már nincs meg, ami régen a miénk volt. Az szép emlékek. Ha ránézek Harryre, többé már nem a boldog, együtt töltött perceink jutnak az eszembe, hanem a fájdalom és a hatalmas veszteség. A baba elvesztése teljesen tönkretett minket – szipogtam Niall fekete pólójába. – Harry számomra mindig a boldogságot jelentette, de most kezdem úgy érezni, mintha ő lenne az, aki az akadályában áll, ahogy én is az övében – mondtam ki a szörnyű szavakat, amik a szívemet nyomták.
- Beszéltetek már erről?
- Nem – ráztam meg a fejem, ahogy letöröltem könnyeimet. – Másról sem nagyon beszélünk. Olyanok vagyunk lassan, mint két lakótárs – nevettem fel keserűen. – Nem tudom, hogy mit tegyek Niall, de ez így nem mehet tovább, mert csak tönkre tesszük egymást. Mindkettőnknek felejtésre van szüksége, de hogy felejthetnénk el a sok szenvedést úgy, hogy a boldog pillanatok közben ne törlődjenek ki?
- Nem gondoltál még arra, hogy talán jobb lenne egy kis idő külön? – kérdezte Niall óvatosan.
- Nem tűnik helyesnek, hogy elhagyjam – ráztam meg a fejem.
- Nem örökre, csak addig, míg rendbe nem jöttök. Ha együtt csak fájdalmat okoztok egymásnak, akkor lehet, hogy külön könnyebben menne a továbblépés.
- Olyan könnyű, hogy talán egymáson is túltennénk magunkat – mondtam ki, amitől a legjobban féltem. Tudtam, hogy mit akarok. Harryt. De nem így. Úgy volt szükségem rá, mint régen. A csillogó szemű, kisfiús mosolyú Göndörkémre, aki egy csókjával nem a boldogságot szívta ki belőlem, hanem reményt adott a legnehezebb percekben is.
- Egy percig se gondold, hogy én külön akarlak tudni titeket, de annyi mindenen mentetek már keresztül, ami olyan erőssé tett benneteket. És ezzel vagytok ti többek, mint mi, Sarah-val voltunk. Ha két ember egymásnak van teremtve, akkor nem számít, hogy valahol szétválik az utuk, mert végül úgyis újra összetalálkoznak. Viszont, ha nekik nem együtt van megírva, akkor muszáj esélyt adniuk az igazinak. – Hosszas csönd ült körénk, miközben végiggondoltam Niall szavait, aztán végül megszólaltam:
- Milyen bölcs lettél, így a húszhoz közel – kuncogtam fel.
- Héj! Most komolyan így kell elrontani egy ilyen szép pillanatot! – háborodott fel, mire felnevettem, és felálltam a kanapéról.
- Mi lenne, ha mégis megejtenénk azt a bizonyos ebédet London legjobb szakácsnőjénél?
- Ismersz, Ash. Én mindig benne vagyok egy jó evésben – kacsintott, ahogy ő is feltápászkodott.
- Akkor felhívom apát, hogy készüljenek még két személyre az ebédhez – vettem magamhoz mobilomat.
- Mi ez a jó kedv hirtelen? Azt előbb még olyan kétségbeesett voltál. Nem szenvedsz esetleg valami bipoláris zavarban? – húzta fel a szemöldökét.
- Nincs jó kedvem, és őrültnek érzem magam, mert most fogom megtenni életem legrizikósabb döntését, ami ha jól sül el, akkor hatalmas lesz a boldogság, ha pedig nem… akkor két összetört szív még apróbb darabokra fog összezúzódni, amit már senki sem fog tudni összerakni.

Apáéktól hazaérve kétségbeesésem egyre csak fokozódott. Próbáltam másik megoldást találni, de bármennyire is erősen akartam, nem tudtam. Niall is folyamatosan próbált lebeszélni, és apának sem tetszett az ötletem, de úgy éreztem, vagyis nagyon reménykedtem benne, hogy helyesen döntöttem. Nem tettem örömmel, nagyon fájt, hogy ennek így kell lennie, mert sosem hittem volna, hogy ez fog történni velünk, hiszen annyi mindenen túlmentünk már együtt.
A konyhából hallottam, mikor Harry hazaért a délután. Gyomrom összeszűkült, és hirtelen inamba szállt a bátorságom, de próbáltam összeszedni magam. Remegtek a térdeim, ahogy az előszoba felé lépdeltem. Reménykedtem, reméltem, hogy majd most végre megtörik a jég, és Harry mosolya ma már a szeméig is elér majd, mikor rám néz.
- Szia – köszöntem halkan, mikor megálltam az ajtóban, és figyeltem, ahogy éppen cipőit veti le.
- Szia – mosolyodott el, de szeme nem csillogott. Tudtam, hogy már nincs visszaút, és kettőnkért is meg kell tennem azt, amire készülök egész délután. - Milyen volt a napod? – kérdezte, ahogy elment mellettem, de közben egy gyors puszit nyomott homlokomra. Semmi csók, semmi ölelés.
- Niall volt itt a délelőtt, aztán elmentünk apáékhoz ebédelni – mondtam, ahogy követtem őt a nappaliba. – Harry… Beszélnünk kellene – nyögtem ki.
- Hallgatlak – nézett rám figyelmesen, miközben letelepedtünk egymással szemben a kanapéra.
- Mit érzel, mikor rám nézel? – kérdeztem halkan.
- Mire akarsz kilyukadni, Ash? – ráncolta össze a homlokát.
- Mit érzel, mikor velem vagy? Vagy mikor ketten vagyunk csak itthon? Boldogságot? Szerelmet? Vagy reménytelenséget és fájdalmat?
- Ash, fogalmam sincs, hogy mit szeretnél ezzel – rázta meg a fejét teljesen értetlenül.
- Harry, hiába tagadod, te is nagyon jól tudod, miről beszélek! – fakadtam ki.
- Szeretlek, Ash, ugye tudod?
- Tudom, és én is szeretlek, de ez így akkor sem mehet tovább! Nem látod, hogy szinte már menekülünk egymás elől? Te Louis-ékhoz, én pedig haza, apáékhoz. Te is érzed, hogy ez így nem normális.
- Ash, mindketten tudtuk, hogy nem lesz könnyű túllépni a baba elvesztésén, de csak idő kell, hogy jobban legyünk, és egyszer, mikor már készen állunk rá, lesz egy kisbabánk, hiszen az orvos is megmondta, hogy semmi akadálya. Csak idő kell.
- Igen, idő. Idő, amit külön töltünk – mondtam ki, és szaporán pislogtam vissza könnyeimet. – Mikor itt van valaki, úgy érzem, hogy mindketten kezdünk rendbe jönni, aztán, mikor újra ketten maradunk, egyszerűen csak visszalökjük egymást a szomorúságba. Tudom, hogy fájó ezt kimondani, de nem tudunk együtt boldogok lenni – mondtam, és gyorsan letöröltem egy kósza könnycseppet arcomról. – El kell mennem egy kis időre, hogy elkezdhessek felejteni és túllépni, ahogy te is, mert mindkettőnknek erre van szüksége.
- Ez Niall miatt van, ugye? – pattant fel a kanapéról, miközben szemei szikráztak a dühtől. – Ő beszélte tele a fejed ezzel a hülyeséggel? Attól, hogy Sarah-val szakítottak, annyira meg van keseredve, hogy minket is szét akar választani? – kiabálta magából kikelve.
- Harry! – kiáltottam rá felháborodottan. – Ő a barátod! Csak segíteni akar! Hallod egyáltalán, hogy miket beszélsz? – álltam fel, és úgy éreztem, hogy muszáj megvédenem Niall-t. – Itt nem Niall a hibás!
- Akkor ki? Te? Vagy én? – hadonászott a levegőben kétségbeesetten.
- Senki… Nem tudom. Talán csak így alakult – halkultam el. – De muszáj elmennem, ezzel megadva mindkettőnknek az esélyt a boldogságra. Csak nézz magadra, Harry! Mikor aludtál utoljára egyszerre pár óránál többet, anélkül, hogy az éjszaka közepén nem riadtál volna fel? Nekem is vannak álmaim. Néha rémálmok, néha pedig gyönyörűek, amikből még rosszabb felébredni. Mikor tudtál utoljára úgy enni, hogy nem volt ez a szorító érzés a gyomrodban? – kérdeztem csendesen, könnyeimmel küszködve. Nem csak én fogytam sokat az utóbbi hetekben, hanem Harry is, amit nem csak én vettem már észre, hanem a rajongók is. Nem hagyhattam, hogy tönkre menjen ebben az egészben. - Mikor csókoltál meg úgy utoljára, hogy beleborzongtál? Egyáltalán emlékszel az időre, mikor utoljára rám néztél, és elöntött a boldogság, mint régen?
- De én szeretlek, Ash – mondta halkan.
- De mi van, ha az már nem elég? Mi van, ha már annyi rossz dolog történt velünk, hogy azok elnyomják a szép emlékeket? Szükségünk van arra, hogy esély adjunk magunknak, és a boldogságnak, még, ha az már csak külön lehetséges. Szünetre van szükségünk.
- Szünetre? – nevetett fel keserűen. – Ne szépítsük a dolgot. Egyszerűen csak el akarsz hagyni – mormolta, miközben lesütötte szemeit.
- Harry… - álltam fel, és kezéért nyúltam, amit szerencsére nem húzott el tőlem. – Tudom, hogy szörnyen hangzik, és mindeneddel ellenzed, de idővel rá fogsz jönni, hogy helyesen döntöttünk.
- Te döntöttél úgy, hogy elhagysz. Nekem itt nincs választásom – motyogta fájdalmasan.
- Harry, kérlek, ne tedd ezt még nehezebbé. Te is tudod, hogy nem csak magamért teszem – sóhajtottam fel.
- Mikor mész? – kérdezte, és kihúzta kezét enyéim közül, és hátat fordított nekem.
- Ma este indul a gépem – válaszoltam halkan.
- A géped? Hova mész? – húzta fel a szemöldökét meglepődve, és visszanézett rám a válla felett. – Elhagyod az országot?
- Harry, te is tudod, hogy nem elég, ha csak a szomszéd utcába költözök vissza apáékhoz. Párizsba megyek.
- Párizsba? – emelte fel a hangját.
- Igen – bólintottam egy aprót. – Ott laknak a nagyszüleim, így nem leszek teljesen egyedül.
- És mi van a családoddal? Adam-et is képes vagy itt hagyni? – kezdett játszadozni érzelmeimmel.
- Ez már el van döntve, Harry. Apával már beszéltünk, és ők is meg fognak majd engem látogatni, ahogy én is őket.
- Szóval, akkor ez már teljesen végleges. Már össze is csomagoltál?
- Lassan indulnom kellene – bólintottam egy aprót. – Apáéktól már elbúcsúztam, és a többiekkel is beszéltem telefonon. Csak tőled szerettem volna még elköszönni.
- Mikor fogsz hazajönni?
- Nem tudom – ráztam meg a fejem, miközben megkerültem őt, hogy újra szemben álljunk egymással.
- Vissza fogsz egyáltalán még jönni? – kérdezte fájdalmasan.
- Ez nem végső búcsú, Harry – simítottam végig az arcán. – Fogunk még találkozni, és ki tudja – mosolyodtam el lágyan -, talán mi tényleg összetartozunk, és akkor úgy sem maradhatunk távol egymástól örökre.
- Tudnod kell, hogy még mindig nem értek veled egyet, és csak abban reménykedem, hogy egy kis idő után rájössz, hogy nekünk együtt kell lennünk, és visszajössz hozzám.
- A legfontosabb, hogy most rendbe jöjjünk, a többit pedig az idő majd eldönti – mosolyodtam biztatóan.
- Kivihetlek a reptérre? – kérdezte halkan, és újból elhúzódott tőlem.
- Már szerettem volna kérni, csak féltem, hogy az már túl sok lenne – vallottam be.
- Hol van a bőröndöd?
- A konyhában. – Harry egy aprót bólintott, majd eltűnt az ajtó mögött, és kicsivel később az én hatalmas, jól megpakolt bőröndömmel tért vissza. Követtem őt, ahogy a kocsihoz ment, majd egyszerre ültünk be az autóba.
- Ez nevetséges – csapot erőtlenül a kormányra. – Úgy érzem, mintha asszisztálnék neked ahhoz, hogy elmenj, pedig legszívesebben bezárnálak a hálóba, amíg meg nem gondolod magad. – Keserűen nevettem fel, miközben figyeltem, ahogy ismerős házak mellett haladunk el, én egy darabig biztosan utoljára.
- Elmehettem volna taxival is.
- Rendben van ez így – sóhajtott egy nagyot.
Többet nem beszéltünk a reptérig, csak a parkolóban tett még Harry egy megjegyzést arról, hogy sokáig győzködte magát, hogy kiengedjen-e a kocsiból, mikor megérkeztünk. Csak keserűen elmosolyodtam, és hosszú ideig utoljára, figyelmesen néztem végig göndör fürtjein, csillogó szemein és gyönyörű arcán, amin most fájdalom suhant át. Próbáltam megjegyezni minden egyes részletét, hogy soha ne menjen ki a fejemből. Egyedül nevetése hiányzott a kollekcióból, de annak elképzelésére már csak emlékeimre támaszkodhattam.
Többször is ellenőriztem, hogy megvannak-e a legfontosabb dolgaim, éppen újból a személyimet kutattam, mikor egy ma már sokat látott arcot pillantottam meg az egyik kapuban.
- Niall! – mosolyodtam el, és szorosan öleltem magamhoz a szöszit.
- Nem akartalak búcsú nélkül elengedni. Én nem érem be egy utolsó hívással. – Halkan nevettem, miközben elhúzódtam tőle. Harryre pillantottam, akit hirtelen elárasztott a düh. Állkapcsa megfeszült és kezét ökölbe szorította. Szikrázott a szeme, ahogy Niall-re nézett, és épp szólni akartam, hogy ne csináljon semmi hülyeséget, de ökle egy pillanat múlva már a szöszi arcán fájdalmasan csattant.
- Harry! – kiáltottam fel ijedten. Én nem tudtam volna szétszedni őket, ha egymásnak esnek, és azt sem akartam, hogy jelenetet rendezzenek, hiszen már így is kezdték felismerni őket. Megfogtam Harry csuklóját, és megpróbáltam elhúzni őt Niall-től, persze eredménytelenül. – Megőrültél? Jelenetet rendezni a reptér kellős közepén? Ezzel lesz tele holnap az összes napilap!
- Mi a franc, haver? – kapott vérző szája sarkához Niall, aki nem tudta viszonozni Harry „kedvességét” a meglepődöttségtől.
- Most megkaptad, amit akartál, ugye? – sziszegte Harry. – Elmegy, és mindez azért, mert telebeszélted a fejét! Szereted? El akarod venni tőlem, vagy mi? – emelte fel hangját.
- Nekem elment az eszed teljesen? – nézett rá Niall, mint egy őrültre.
- Neked ment el az eszed, ha azt hiszed, hogy valaha a tiéd lesz – vágott vissza Harry. El sem hittem, hogy lehet ennyire gyerekes. Niall Sarah-t szerette még őrülten, és Harryből is csak a düh és a kétségbeesés beszélt. 
- Most hagyd ezt abba! – kiáltottam fel, miközben egy zsebkendőt nyomtam Niall kezébe. – Nézz végig magadon, Harry! Niall az egyik legjobb barátod! Normális vagy? – akadtam ki. – Tudod, mit, Harry? Nem érdekel többé, hogy mit csinálsz! Két percen belül indulnom kell a kapuhoz, és ha te így akarod tölteni a maradék időnket, akkor tessék, megkaptad! – artikuláltam idegesen, és féltem őket kettesben hagyni. Magamban feljegyeztem, hogy holnap kérdezzem meg apától, mikor beszélünk, hogy épségben vannak-e mindketten. – Sajnálom, Niall – fordultam a szöszi felé, és szorosan megöleltem. – Köszönök mindent – suttogtam a fülébe, majd még két másodpercet adtam magunknak, mikor megszólalt a hangosbemondó, és az én gépen utasait szólították. – Viszlát, Harry! – vetettem neki még hátra komoran, majd még egyszer Niall-re mosolyogtam, és tényleg elindultam. Azonban egy pillanat múlva erős ujjak fonódtak csuklóm köré, és önkéntelenül is megfordultam, majd Harry puha ajkait máris az enyémeken éreztem. A testemen újra, hosszú idő után jóleső borzongás futott végig. Minden benne volt ebben a csókban, amit hiányoltam eddig. A gyengédség, a szenvedély, az érzelmek. Ajkaink szinkronban kényeztették egymást, és testünk is tökéletesen válaszolt a másik közeledésére. Teljesen elfelejtettük, hogy egy reptéren vagyunk, de abban a pillanatban csak az olyan rég hiányolt tűzzel tudtam foglalkozni.
- Miért nem tudtad ezt megtenni az elmúlt három hétben? – kérdeztem remegő hangon, ahogy szétválva Harry homlokát az enyémnek döntötte.
- Egy idióta vagyok, tudom jól. De tényleg muszáj elmenned? – kérdezte lehunyt szemekkel.
- Tudom, hogy igazságtalannak tűnik a számodra, de idővel meg fogod érteni, és ígérem, hogy ahogy múlnak a napok egyre könnyebb lesz – suttogtam.
- Ne beszélj úgy, mintha ez a búcsúzás örökre szólna – húzta közelebb magához derekamat.
- Nem örökre, de hosszabb időre.
- Én hiszek abban, amit mondtál – mondta halkan, miközben szemeimbe nézett. – Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a párja, és azok, akik egymásnak vannak teremtve, valahogy mindig rátalálnak a másikra, és tudom, hogy hozzám te tartozol. – Itt volt az ideje, hogy induljak, mielőtt még rábeszél a maradásra, pedig nagyon nem akaróztam menni. Tudtam, hogy a „szeretlek” itt és most nem lenne helyes, így csak egyszerűen búcsúztam.
- Viszlát, Harry – motyogtam, majd hagytam, hogy még egy lágy puszit nyomjon az arcomra. Szinte fizikailag éreztem a fájdalmat, mikor elengedett.
- Még látni fogjuk egymást, de vigyázz, mert az már végleges lesz, és többet nem fogom hagyni, hogy elsétálj tőlem – szólt utánam, miközben elszántság csillogott a szemében.
- Viszlát – köszöntem el újra, és ezúttal utoljára, és hátat fordítva nekik elindultam a kapu felé. Ezúttal nemcsak Harrytől búcsúztam, aki olyan fájdalmas tekintettel nézett utánam, hogy legszívesebben visszafordultam volna, hanem mindentől, amit magam mögött hagytam, a családomtól, a barátaimtól, a szerelemtől, az otthonomtól, de emellett minden fájdalomtól és szörnyű emléktől is. A repülő felszállásával, mintha minden rosszat ott hagytam volna Londonban, és készen álltam új lapot kezdeni, és felejteni.
Készen álltam továbblépni, annak érdekében, hogy egyszer majd újra visszatérhessek. 

65 megjegyzés:

  1. Jeh első!! Biztos nagyon szupi!! :) Csak így tovább!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint már sokszor! :D Gratulálok, és köszönöm! <3

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Nem baj, csak pár másodperccel maradtál le. :))

      Törlés
  3. Elso! Na szuper lett vmi sokkal rosszabbat vartam! :-)

    VálaszTörlés
  4. MI A FSZ???! Úristen! Ezt hogy.tehetted?? Nem hiszem el..:( te jó isten. Egy értelmes mondatot nem tudok leírni. Huhh. :S egyébként még mindig gyönyörűen írsz! <3

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Huh, hát :D Értem. :)) Köszönöm. :)) Huh. :D

      Törlés
  6. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ te egyre jobban meglepsz, nem tudok mit hozzá fűzni. Reménykedem, hogy boldog befejezés lesz. :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy végre téged is meg tudlak lepni! :D

      Törlés
  7. Remélem azért happy-end lesz a vége! Fantasztikus rész volt mint mindig még akkor is ha szomorú volt! :)
    Xxx Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsokára kiderül. ;) Köszönöm szépen. <3

      Törlés
  8. Ezt nem hiszem el komolyan gonoltad hogy it abba hagyod komolyan ??Na mindegy amugy tok szupi lett es a kovi resz megint vasarnap jon ? :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat. :D Köszönöm. <3 Igen, vasárnap jön a következő rész. ;)

      Törlés
  9. Ne már ! Reménykedtem,hogy végre eljegyzi erre nem. Gondoltam,hogy úgy sem fogja megkérni a kezét,de a remény hal meg utoljára,mondja a mondás.

    Harry... Iszonyatosan sajnalom,es nem akarom őt összetörve "latni..."Ash eddig két és félszer hagyta el Őt,legalább is az utóbbi időben,szóval nem csodálom hogy Harry így reagált.
    Remélem, Niall megbocsájt Harry-nek.

    Pusziii.

    Ui:Akkor már csak 3resz van hátra? :( :'(

    Ui: Remélem tudod,hogy végig sírtam az egészet...

    Ui: Várom a kövi részt ! :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne siessünk előre annyira! ;) Talán... Egyszer... ;)
      Még max. 4 rész, de jobban szeretném a 3-mat. :))
      Köszönöm. <33

      Törlés
  10. Hjaj te Lány..!<3 Ez a rész...az elejétől fogva biztos voltam benne, hogy a végém valami ilyesmi fgo történi, de most, hogy a végére értem még sem akarom elhinni! Ash és Harry egymáshoz tartoznak remélem ezt tudod!:P :*
    AMikor a reptéren Harry Ash után ment azt hittem, hogy akkor Ash már el sem fog utazni, de aztán csalódnóm kellett.. Ash Párizsba utazik...:o Mond, hogy jutott ez eszedbe? :D <3 Nagyon nagyon remélem, hogy nem sok időre és, hogy mikor visszajön azért jön vissza, mert mindenen túl tette magát, kivéve Harryn.
    Na, de nem akarok beleszólni, ez a te blogod, úgy fejezed be ahogy akarod, biztos jó lesz, hiszen fantasztikusan írsz!*---* Ezt a szomorú részt is annyira jól megtudtad írni, hogy nem tudok úgy gondolni rá, mint a szörnyű részre, amikor Ash Párizsba megy, hanem csak úgy, mint az újjab fantasztikus részre!^^
    Tudd, hogy ismét könnyeket csaltál a szemembe, és nagyon nagyon remélem, hogy Ash hamar visszajön!:$$
    Arra a is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, hiszen az egyik pillanatban úgy érzem, ez biztosan Happy End lesz, de a másikban pedig abban vagyok biztos, hogy Ash és Harry soha többet nem lesznek együtt...*o*
    Várom nagyon a kövit!!<3 xxx.
    U.I.: még kb. hény rész van vissza?:$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon édes vagy! <3 Nem szoktam előre elárulni semmit, de most már tényleg nagyon a végén vagyunk, szóval lassan kiderül, hogy mi lesz kettejükkel, nem fogom sokáig elhúzni. :)) Ha jól számolom, akkor még 3 rész van hátra, maximum 4, de én 3-at szeretnék. Még egyszer köszönöm, és ígérem, hogy nagyon fogok sietni! :))

      Törlés
    2. Úristen!!*o* el sem hiszem, hogy már csak 3-4 rész van vissza.. Mit fogok utána olvasni vasárnap esténként?:o <33 ja persze, az új blogodat:P :*

      Törlés
  11. Ójajjnemáááár.
    Gonosz vagy. :(
    Hogy szedhetted szét őket?! Hjaaajj. Nem lesz ez így jó. :(
    Összejönnek. Én tudom. Ezer százalék.:D
    Perfie lett ez a rész is,mint a többi. :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd meglátjuk! ;) Köszönöm szépen. <3

      Törlés
  12. Nagyon szuper bár igazán megkönnyeztem.
    Alig várom, hogy jöjjön a kövi rész.
    Remélem Ash még vissza talál Harry- hez.

    Puszi: "egy rajongód" :)

    VálaszTörlés
  13. Imadtam❤️ Nagyon jo lett EZIS��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett! :))

      Törlés
  14. Vegyes erzelmek vannak bennem.remelem Ash visszater minnel.hamarabb es ujra minden happy lesz bar ahogy ismerlek.tudom hogy nem azesz de azert remenykedek benne.
    Akarhogy szamoltam es remelem rosszul de csak 3 resz van mar??? Epilogus ugye lesz??
    Es nagyon kerlek terden allva konyorgok beked hogy Ash jojon vissza a kovetkezo reszven konyorgo amugy ez is nagyob szuper resz lett es telorol nem akartam kijelolni profilt mert nagyon lassu szolval en voltam az Moni
    Xoxo.
    Ui.: remelem azert happy and lesz !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól számolod. Lehet, hogy 4 fejezetbe fog beleférni a maradék, de én igazából már csak 3-at szeretnék. Majd meglátjuk, hogy fog kijönni. :))
      Köszönöm. <33

      Törlés
    2. 3?????????!!!!!!!! Kivegzel minket te lany!

      Törlés
    3. Sajnos lassan muszáj lesz befejezni a blogot. Nem szeretném túl sokáig elhúzni. :D

      Törlés
  15. Nos... Ez a rész nagyon tetszett! Amikor mondta Ash, hogy lelép először sírni akartam... De így átgondolva, jó ez így. Kell az idő, míg begyógyulnak a sebek. És mivel őket az ég is egymásnak teremtette, úgyis újra együtt lesznek. :)
    "...mindentől, amit magam mögött hagytam, a családomtól, a barátaimtól, a szerelemtől, az otthonomtól..." Ez a mondat jellemzi legjobban a mostani helyzetemet. A szerelmet leszámítva. Sajnos. A jövő hét lesz az utolsó hetem a suliban. Utána 10 nap nagyiméknál, aztán irány a repülőőőőő. Bye Hungary, I miss you so much! :(
    Sokszor azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen te végig szoktad-e olvasni a kommentjeim, vagy a fontossab részeket ragadod-e ki. Nem csodálkoznék, ha a második lenne. Fárasztóak a hozzászólásaim, és hülyeségeket hordok össze.
    A történet még mindig csodálatos. Imádom a sztorit, az írásmódodat és úgy mindent, ami ezzel a bloggal kapcsolatos. De legyen szép és boldog a vége! Szegények annyit szenvedtek már, hogy megérdemelnek egy boldog befejezést... És kéééééééééérlek, ez legyen az utolsó bonyodalom... Ash helyében én már idegösszeomlást kaptam volna. Ugyebár az előző résznél említettem, hogy ha megírod a happy end-et, kiviszlek magammal Angliába. Szerintem ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. (Hosszú szó... Nehéz leírni így este.)
    És még egy utolsó. Sajnos nem tartottam számon, úgyhogy muszáj vagyok megkérdezni: Hány rész van még a blogból? Mert, ha kevés szomorú leszek. És, ha a vége is szomorú lesz, én még a végénél is szomorúbb leszek. :(
    Oké, inkább elköszönök, mert innentől már csak baromságokat tudnék összehordani. Jó éjt!

    Puszi: Awen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, annyira sajnálom, hogy elmész, még ha nem is ismerlek személyesen. :( Természetesen érdekel, hogy mi van veled. Jó olvasni, amiket írsz, mindig mosolyognom kell, mikor olvasom. :)) Azért majd ha lesz egy kis időd ott messze, akkor majd kérek szépen hosszú beszámolókat, hadd irigykedjek majd egy kicsit. ;)
      Még 3, max. 4 fejezet van hátra, de én igazából 3-at szeretnék, de addig nem mondok semmit, azt már kibírjátok! ;)
      Köszönöm, hogy megint megmosolyogtattál az aranyos kommenteddel, amit nagyon köszönök! <3 Imádlak! <3

      Törlés
  16. csak ennyi: PÖR-FEKT
    ebben benne van minden <3
    Bia xxx

    VálaszTörlés
  17. Azt írtad h nem raksz bele egy újabb csavart mert már a történet végén járunk. Erre. Ash elmegy PÁRIZSBA!!!!!! Ajj te lány.....Idegölő vagy :) lécci siess a kövi résszel :) mert tükön ülök.
    Nagyon jól írsz és néha saját magamat képzelem bele a történetbe annyira magával ragad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt nem számoltam csavarnak, mert ez csak a következménye volt a baba elvesztésének. :)) Lassan ki fog már derülni a vége, még 3 fejezet van hátra. :))
      Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  18. Szia :) Imádtam a részt, a végére már könnyeztem is :( Nagyon jól írsz... :) Remélem Ash hamar haza fog jönni és Happy end :D Már csak 3 rész lesz ??? O.o Nem gondolkoztál véletlenül 3. évadon ? Én imádnám :D Nagyon várom a következő részt !!!

    Puszii : Reby :* ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett. :))
      Igen, már csak három rész van hátra, és biztosan nem lesz 3. évad, de tervezek indítani egy új blogot, remélem, az is elnyeri majd a tetszésedet! :))

      Törlés
  19. Kedves Csakegylàny!
    Szegény Harryék hàny megpróbáltatáson mentek keresztül? Először a baba elvesztése most meg ez.Bàr ha jobban átgondolja az ember így izgalmas ez az egész.
    Én imàdom ahogyan írsz.Annyira reális és élvezhető.
    Szerintem mindenki aki olvassa ezt a blogot màr nagxon vàrja a következő részt! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon drága vagy. <33 Már nem lesz több csavar, ezt itt és most megígérem! :))

      Törlés
  20. Szerintem elírtad... Azt akartad írni, hogy ez volt a 2 évad utolsó fejezete és a következő rész már a 3. évadból lesz :DD
    Komolyra fordítva a szót, a rész nagyon jó lett *.* Izgatottan várom a folytatást :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, pedig sajnos lassan vége van a blognak. :) Aztán pedig tervezek egy újat indítani, remélem, az is tetszeni fog! ;)
      Köszönöm szépen! <33

      Törlés
  21. Én a helyedbe azt csinálnám hogy Ash elmegy 3 évre Californiába és majd újra találkoznak és megint terhes lesz

    VálaszTörlés
  22. Most megsirattál Te 'szörnyű' nőszemély! Nem értem milyért,de amikor elvesztette a babát nem sírtam,de most....Nagyon jó,de nem tudok várni. :') Csak így tovább Csodálatos Írónőnk! :) <3 -LCBG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, sajnálom. :) Köszönöm. Te vagy a csodálatos! <3

      Törlés
  23. Nem teheted ezt! Pedig mar minden oan jo volt! Hany feji van meg? Csak hogy felkeszulhessek a konnyes bucsura:-[ hamar hozd a kovit lecci <

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még 3 fejezet van hátra. :)) Ígérem, hogy nagyon sietek! :))

      Törlés
  24. Nagyot csalódtam a csajban, Harry ennél sokkal jobbat èrdemel. Úgy tesz, mintha csak neki lenne rossz, mintha csak ő ssenvedne.. Az hogy Harry Louéknál van azért van, mert bármikor közeledett a lány felé, ő magányra vágyott.. Ez a lány nem érdemli meg Harryt.. Az irás szuper és tükrözi a valóságot.. Nagyon önző és naiv, ha azt hiszi ezzel bármit is megold.. Xx BG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3
      Érdekes a szempontod, bár nem teljesen tudok vele egyetérteni. Sajnos vannak olyan esetek, mikor olyan hatás ér egy kapcsolatot, hogy a pár már nem tud tovább együtt lenni, és itt is sajnos ez történt. Egy baba elvesztését a párok néha nem vészelik át. Valamint azért azt is figyelembe kell venni, hogy itt nem csak Ash volt a "depressziós",és az, aki ellökte magától a másikat, hanem Harry is, hiszen azért nem fáradozott olyan sokat, hogy visszatartsa a lányt. Szerintem ez egy nagyon kétoldalú dolog volt, de persze ez csak meglátás kérdése.

      Törlés
  25. Drágaságom ♥!

    Lesokkoltál :) Sokkoló volt, de imádtam ♥ :) Kettős érzések kavarognak bennem; az egyik felem egyetért Ashlyn-nel, mert tényleg ellaposodott a kapcsolata Harry-vel, a másik felem viszont szúrós szemmel méregeti a Higgins lányt... Túl könnyen hagyta maga mögött Londont... Legalábbis én úgy érzem :3 Niall hatalmas mosolyt csalt az arcomra, még akkor is, amikor Haz bemosott neki :3 Ahj, csak reménykedni tudok, hogy sikerül Ashlyn-nek rendbe tennie a lelkét :3

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és kitartást a héthez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Drága! <3 Imádlak! <3

      Törlés
  26. Hey - hey!
    Sajnálom, amiért csak most írok, de az egész hétvégém, és még az eltelt napok, mióta felkerült a rész, eléggé kemények voltak. Eleve a tegnapi napon, olyan szinten lesérültem, hogy alig bírok lábra állni, de hagyjuk is, mert a végén még elkalandozom! xD Na szóval, ezért sem tudtam írni, csak most.
    A fejezet, hogy is mondjam... I-MÁD-TAM! Szó szerint :D Amikor megjelent Niall, akkor leestem a székről, annyira megörültem neki! (de hát mit is várhatnál egy Horan fantól, nem? :3) Viszont az nem volt jó, mikor Harry megütötte, hiszen azért mégis csak barátok. De azért még az is tetszett, sőt, az volt az est fénypontja xD
    Szerintem már minden fontos dolgot elmondtam, szóval már itt sem lennék! Szép napot! :)
    Linden Sky xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, nehogy ilyenért bocsánatot merj kérni, mert mérges leszek! :D Enyém a megtiszteltetés, ha írsz nekem, amit nagyon, de nagyon köszönök. <33 Egyszerűen imádlak! <33
      xxx, <33

      Törlés
  27. Hat te komolyan meg vagy huzatva. Eskuszom neked, bolond vagy. Egy kibaszott orult, aki utal minket. Foleg engem.
    Meg. Vagy. Huzatva.
    Jezusom
    Mama segits
    Azt mondtad, hogy a baba elvesztese lesz a legutolso gubanc. Hat akkor ezt mi a faszomnak hivod? Bananos csokinak? Vagy miaretek.
    En meg azt gondoltam, hogy "jaj de jo, tul lesznek ezen is trallala" aha a nagy loszart. Neked muszaj mindig szetvalasztanod oket. Eskuszom megszokasodda valt. Mar nem is nezem meg a resz cimet, de tudom, hogy Ash a hulye idiota bolond fejevel mar megint szakitani fog vele. Vagy szunetelni, mindegy.
    Meg annak is jobban orultem volna, ha Herri flegma lesz. Imadom szeretem Ash-t, de most megerdemelte volna, ha Harold veglegesen szakit vele. Most nagyon megharagudtam a lanykara. Ori hari, sose bari.
    Ha mar ennyire dramai hangulatban vagy, akkor ezt is megirhattad volna. Nem kellene ennyire nyalasra.
    Es a legrosszabb az egeszben az, hogy tudom, hogy kb mar csak 3 resz lesz es abbol 1 az epilogus es 1 az iroi utoszo. Vagyis egy rendes fejezet van. Ami sorsdonto. Az remelem egy idougras lesz azt kibekulnek. Vagy nem is. Amilyen galad kocsog vagy, tuti Ash tovabblep Harry-n, vagy forditva. Meg azt is kinezem beloled, hogy ennyire szivtelen vagy es depi end lesz a vege a happy helyett. Mostmar mindent kinezek beloled.
    Es csak, hogy tudd, most tenyleg haragszom. Nagyon nagyon haragszom. Merhetetlenul.
    Most nem szabad megdicsernem teged. nem mondhatom, hogy szeretlek. kibirom kibirom kibirom.
    Na jo nem. Figyelmen kivul hagyom a haragomat es duhomet, es megdicserem az irasod. Csak az irasod. Nem azt, hogy mennyire szeretlek.
    Jol irtad meg a reszt.
    Tessek, mara ennyi volt.

    Mondtam, hogy komolyan gondoltam.

    Haragszom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gonosz vagy. Most nem szeretlek. Nem is írok vissza hosszabbat, mert nem érdemled meg. :P

      Törlés
  28. 3 rész ???? ne maaar :( az nagyon nagyon kevés:( imádom olvasni ahogy írsz egyszerűen fantasztikus nagyon nagyon ügyes vagy :) így tovább

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Igen, már nagyon közel vagyunk a végéhez, sajnos vagy nem sajnos. :)

      Törlés
  29. Szia Drága! :)

    Csak most volt egy kis időm elolvasni, ez a gimnázium minden energiám elveszi ._.
    Csodás rész lett! Tény és való, hogy én a happy endet várom - még mindig - de ez is tetszett - ahogy a többi is - hiszen a Te írásod :)
    Szegény Niall-t sajnáltam :( Bodri eléggé félreértette. Remélem kibékülnek, utálom amikor rosszban vannak.
    És azt is remélem, hogy Harry utána megy, és hazahozza. Vaaagy. Megjön Ms. Higgins esze és hazarohan.
    Mert nekik együtt kell lenniük! Egymáshoz tartoznak!

    Szép napot és további jó hetet! :)

    xx, Bogi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen megértelek, én is már csak a nyári szünetet várom, elég volt ennyi. Ez a 11. osztály még rosszabb, mint vártam. :D
      Köszönöm szépen. <3 Sok-sok energiát kívánok neked a sulihoz! :*

      Törlés
  30. Az elején még szomorú voltam, vagyis amikor Ash úgy döntött, hogy elmegy. Arra gondoltam, hogy oh Istenem, annyi mindenen mentetek már keresztül ne még ezt is. De aztán ahogy tovább haladtam a sorokkal azt hiszem én is ezt tettem volna a helyében. Tényleg szükségük van a karaktereknek egy kis pihenésre, de csak remélni merem, hogy Harry nem tesz semmi hülyeséget, vagy ha mégis akkor ezúttal Ash fogja megmenteni Őt. :)))
    Nagyon érzelmes, szép rész lett, de most nem fogom azt mondani, hogy várom a következőt, mert tudom, hogy akkor még egy résszel kevesebb és egyre szomorúbb vagyok ha arra gondolok, hogy ennek a csodálatos történetnek hamarosan vége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Nagyon drága vagy. <3
      Ma jön az új rész, aztán még összesen kettő van hátra. Egyszerre vagyok szomorú, és mégis izgatott az új blogom miatt, de egyelőre még a Summer '09-re koncentrálok, hogy a történethez illő befejezést kapjatok tőlem. :))

      Törlés