2014. július 30., szerda

2. évad 30. fejezet: Néha nem arra vágyunk, ami igazán jó nekünk



- Megjöttem! – kiabáltam, és becsaptam magam után a bejárati ajtót.
- Na, végre! – jelent meg köszönés nélkül Sarah az előszoba ajtajában, miközben ledobtam cipőimet. – Gyere, igyekeznünk kell! – sürgetett, majd kézen ragadott, és a szobám felé húzott.
- Sikerült? – kérdeztem kíváncsian, mire barátnőm egy hatalmasat bólintott.
- Imádni fogod! – jelentette ki lelkesen, majd az ágyra mutatott, ahogy beléptünk a szobám ajtaján. Újdonsült ruhám ott feküdt az ágyamon a hozzá illő cipőkkel, én viszont ahelyett, hogy megnyugodtam volna, csak egyre rosszabb ötletnek gondoltam elmenni ma este arra az értelmetlen vacsorára.
- Nem azt beszéltük, hogy valami szolidat veszel? – kérdeztem egyre nyugtalanabbul.
- Arról volt szó, hogy megmutatod Harrynek, hogy mit vesztett veled – mutatott rám magabiztosan. – Csak próbáld fel! – kérte pánikkal telt arcom láttán.
- Rendben – sóhajtottam fel, majd felkaptam a ruhát az ágyamról, és a fürdőbe siettem.
Ahogy tegnap Sarah-val megbeszéltük a kibékülésünk után, ma minden a rendes kerékvágásban ment, semmi különöset nem vettem észre, majd, ahogy munka után beültem a kocsiba, egyre erősebben tört rám a pánik. Már előre fenntartásaim voltak a ma estével kapcsolatban, de a kezemben fekvő apró ruhát látva csak még jobban elbizonytalanodtam. Hacsak arról lett volna szó, hogy találkozok a srácokkal, hogy végre megbeszéljük a pár hete történteket, és tiszta vizet öntsünk a pohárba, egy percig nem engedtem volna puha ágyam csábításának, de a tudat, hogy Ő is ott lesz, csak arra ösztönzött, hogy adjam meg magam a meleg paplan csalogatásának, és fejemet párnáim közé temetve aludjam át az egész estét. Most pedig még ez az újonnan szerzett ruha is kezdett kiakasztani. Tudhattam volna, hogy nem szabadna a választást Sarah-ra bízni, de annyira erősködött tegnap. Már első látásra tudtam, hogy a kezemben tartott öltözékkel is meggyűlik majd a bajom. A fekete, pánt nélküli ruha szörnyen rövidnek tűnt, és véleményem akkor sem változott meg róla, mikor magamra vettem. Próbáltam lejjebb húzni, de akkor meg a melleim váltak túlságosan láthatóvá. Ettől eltekintve a ruha tényleg elég jól nézett ki, feszesen követte alakomat, és még az alkalomhoz is illett volna.
- Na, kész vagy? – kopogott az ajtón Sarah izgatottan.
- Igen – morogtam röviden, majd visszamentem a hálóba.
- Tudtam, hogy tökéletesen fog állni! – bókolt lelkesen. – Most miért vágsz ilyen fancsali arcot? – tette csípőre a kezét elégedetlenül.
- Túl rövid.
- Nem lehet túl rövid, ha nem látszik ki a bugyid. Különben is, csodás lábaid vannak, kár őket elrejteni – próbált rábeszélni.
- Túl nagy a kivágása – hoztam fel egy újabb kifogást.
- Ash, ne kezd! – figyelmeztetett. – Te is látod, hogy fantasztikusan nézel ki! Mindketten tudjuk, hogy az egyetlen bajod, hogy nem akarsz elmenni ma este. Ha egy hosszú zsákot vettem volna, neked most azzal is bajod lenne.
- De én ezt tényleg nem akarom! – nyafogtam.
- Gyere! – ültetett le az ágyra, majd húzott magának egy széket, és helyet foglalt velem szemben. – Kapsz vízálló sminket, és minden rendben lesz! – biztatott. Talán tényleg nem is fog ártani a vízálló smink, gondoltam, mert már akkor sírhatnékom volt a kétségbeeséstől.
- Biztosan nem jössz te is velem? – kérdeztem reménykedve.
- Nem vagyok meghívva, és nem nekem kell meggyőznöm az ex-pasimat, hogy ne tegye tönkre élete álmát. De majd otthonról szorítok – ígérte.
- Milyen nagylelkű! – forgattam meg a szemem, majd hagytam, hogy végezze rajtam a dolgát legjobb belátása szerint.

Háromnegyed hétkor idegesen tördelgettem kezeimet, és alsó ajkamat rágcsáltam, míg Sarah rám nem szólt, hogy tönkre teszem piros rúzsomat, amit rám kent a füstös szemfesték mellett. Már az utcán álltunk a kocsim mellett, hiszen nem igazán ihattam a gyógyszereim miatt, így nem kellett taxit hívni.
- Ideje indulnod, különben el fogsz késni – emlékeztetett barátnőm.
- Az a célom – morogtam, de biztos voltam, hogy Sarah meghallotta halk szavaimat.
- Na, gyerünk! – nyitotta ki nekem az ajtót, és betuszkolt a vezetőülésre. – Bármikor felhívhatsz, ha valami gond van, rendben? – nézett rám komolyan.
- Oké – bólintottam egyet nagyot nyelve.
- Ja, és ha megtudom, hogy nem mentél el, magam viszlek el, és kötözlek az asztalhoz! – fenyegetett.
- Az étterembe fogok menni, mielőtt másra gondolnál – forgattam meg a szemem ma már sokadszorra.
- Merem remélni – mosolyodott el lágyan. – Érezd jól magad! – csapta be az ajtót, majd még integetett, mikor én befordultam az utca sarkán.

Hét óra után egy-két perccel léptem be az étterem ajtaján. Legszívesebben lerúgtam volna lábaimról túlságosan magam tűsarkúimat, de egy ilyen puccos helyen ezt nem tehettem meg. Halk, éneknélküli zene szólt, miközben a pincérek fel-alá járkálva szolgálták ki a jót beszélgető vendégeket. Én pedig csak szerencsétlenül, remegő lábakkal ácsorogtam az ajtóban, mígnem egy egyenruhás dolgozó az előírt mosollyal az arcán jött felém.
- Jó estét! – köszönt illedelmesen. – Van foglalása ma estére, vagy vár már önre valaki? – érdeklődött.
- Öhm… Én egy találkozóra jöttem a barátaimmal – mondtam, mert hiába néztem körbe az étteremben, egy ismerős arcot sem láttam.
- Esetleg a nevét megtudhatom?
- Ashlyn Higgins – válaszoltam. Kezdtem azt hinni, hogy félreértettem Louis-t, és rossz időpontban jöttem. A hölgy egy papírlapot vett elő, talán a nevemet kereshette a lapon, én pedig magamban imádkoztam, nehogy megtaláljon, és kezdtem sajnálni, hogy nem egy álnevet adtam meg.
- Áh, már meg is van! – mondta egy pillanat múlva. – A különterem van lefoglalva maguknak. A barátai már megérkeztek. Eric, – szólt át a válla felett – kísérd a hölgyet a rendezvényterembe! – Egy pillanat múlva egy húszas évei elején járó fiú jelent meg, és mosolygott le rám.
- Jó estét! Kövessen, kérem! – indult el az asztalok között, majd a helyiség másik felében kinyitotta előttem az ajtót, és betessékelt. – Érezze jól magát! – mosolygott kedvesen.
- Köszönöm – mondtam halkan, majd gyomorgörccsel léptem be a rendezvényterembe, ahonnan már nagy nevetés szűrődött ki. Idegességemben csak még nehezebben mentem befelé, és kívántam, bárcsak ne engedtem volna Sarah-nak, hogy rám adja ezt a szörnyen kényelmetlen magassarkút. Szinte azonnal észrevettem a többieket, már mindenki ott volt, Őt is beleérve. Szívem kihagyott egy ütemet, majd szapora vágtába kezdett. Meg akartam fordulni, és hazaszaladni, de már késő volt.
- Ash, hát, megjöttél! – kiáltott Louis, aki elsőnek vett észre engem, és elém sietve egy öleléssel üdvözölt.
- Helló, Louis! – sóhajtottam halkan.
- Köszönöm, hogy itt vagy! – suttogta a fülembe, és hallottam hangján, hogy mosolyog. Miután elhúzódott, kezét a hátamra téve vezetett az asztal felé, ahol már mindenki mosolyogva várt, Őt kivéve.
- Mi a fene? – csattant fel hirtelen zavarodott arccal, és felpattant a székéről. – Ti mind tudtatok erről? – mutatott felém dühösen.
- Nyugodj meg, Harry, csak… - kezdte Eleanor, de a Göndörke azonnal a szavába vágott.
- Hazamegyek – jelentette ki, és az ajtó felé indult.
- Hazz, állj! – állította meg Louis útját állva. – Ünneplünk, emlékszel? Ne tedd tönkre! – kérte. Még valamit súgott Harry fülébe, amit nem hallottam, mire a Göndörke sarkon fordult, és kiviharzott egy másik ajtón. Kikerekedett, értetlen szemekkel néztem Louis-ra, hiszen, ha Harry elment, akkor én szinte teljesen feleslegesen jöttem.
- Csak a teraszra ment ki, hogy kiszellőztesse a fejét – mondta nyugalmat sugárzó szemekkel. – Nem tudott rólad, és kicsit hirtelen érte az egész, de összeszedni magát – nyugtatott. Igazából minden reakcióra fel voltam készülve Harrytől, de ez volt az egyetlen, amire nem számítottam. Időt akartam neki hagyni, míg kicsit lecsillapodik, addig is a többiek felé fordultam.
- Ash… - lépett előre Liam. – Mi mindannyian szeretnénk bocsánatot kérni. Nem szerettünk volna megbántani, azt pedig főleg nem akarjuk, hogy haragudj ránk, szóval tartozunk neked egy nagy „Sajnálom”-mal mindannyian.
- Felejtsük el. – Pár napja még el sem hittem, hogy ilyen könnyen meg fogok bocsájtani, és most mégis ott álltam előttük azzal a céllal, hogy tisztázzuk a dolgokat. – Túlreagáltam ezt az egészet, és tudom, hogy nektek sem volt könnyű. Nem lehet, hogy elfelejtjük, amit történt? – ajánlottam.
- Hát, persze! – szólalt meg El elsőnek, és átkarolta a nyakamat. Megkönnyebbülve öleltem őt vissza, majd sorban a többieket.
- Harry, egy idióta, amiért elengedett – súgta Niall a fülembe, mikor rajta volt a sor, én pedig csak egy fájdalmas mosolyt villantottam felé. – Köszönjük, hogy mégis beszélsz vele.
- Nem hagyhatom, hogy munkanélkülivé tegyen titeket – löktem meg játékosan a vállát, mire halkan felkuncogott. – Mi van veled, Niall? – kérdeztem kedvesen.
- Megvagyok – mondta kissé elkomorult arccal. – És Ő hogy van?
- Jól. Jól lesz, csak kell még neki egy kis idő – biztattam. Megszakadt a szívem, ahogy Niall és Sarah szakítására gondoltam. Mindketten rendben voltak, legalábbis annak látszódtak, de tudtam, hogy belül ők is össze vannak törve, hiszen szerették egymást. – Azt hiszem, ideje lenne, hogy beszéljek vele. Már így is elég időt kapott – sóhajtottam.
- Sok szerencsét! – mosolyodott el Niall. – Ne hagyd, hogy munkanélkülivé tegyen minket! – kacsintott, én pedig a terasz felé indultam.
- Ash, várj! – szólt utánam Perrie. – Mi már rendeltünk, mielőtt jöttél volna? Te nem rendelsz magadnak valamit?
- Csak mondd meg a pincérnek, hogy egy mentes vizet kérek és a huszonegyest – válaszoltam, hiszen legkevésbé sem érdekelt, hogy mit fogok vacsorázni, nekem különben is nehéz volt olyat főzni, amit ne ennék meg, és sokkal jobban izgatott akkor, hogy szembe kell néznem a fiúval, aki pár hete kidobott. A fiúval, akit még mindig túlságosan szeretek.
Halkan csuktam be magam után a terasz ajtaját, mire minden bentről kiszűrődő zaj teljesen elhalkult, és hirtelen nyomasztó csend vett körül. Harry a terasz másik végében, a korlátnak dőlve meredt ki a sötét éjszakába. Cipőm megtörve a csendet kopogott végig a parkettán, míg mellé nem értem. Hasonlóan csak bámultam magam elé, mint Harry, de gondolataim fejemben versengtek, miközben azt sem tudtam, mit mondhatnék, hogy foghatnék hozzá mondandómnak.
- Sajnálom, hogy az előbb úgy kiakadtam. – Meglepetésemre ő szólalt meg először, ezzel megtörve a közénk ülő csendet.
- Semmi gond – válaszoltam azonnal. Szemem végigfuttattam gyönyörű arcát, és tökéletes testén, amit most egy fehér póló és szűk, sötét farmer borított.
- Nem, most komolyan – fordította felém az arcát. Gyönyörű szemei fogva tartották az enyémet. – Nem kellett volna így reagálnom, de egyszerűen csak nem számítottam rád.
- A srácoknak el kellett volna mondaniuk, hogy én is jövök – értettem vele egyet, majd újból csend vett körül minket. – Tulajdonképpen mit is ünneplünk ma este? – kérdeztem egy lágy mosolyt villantva felé.
- Öhm… Louis szervezte a vacsorát, mert egy hónap múlva jelenik meg az új klipünk, vagy valami ilyesmi – vonta meg a vállát.
- Nem is tudtam, hogy szoktátok ünnepelni az ilyen dolgokat – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Eddig még én sem – válaszolta. – Azt hiszem, valakik nagyon jól kitervelték, hogy mi ketten találkozzunk ma este.
- De lebuktak – próbáltam viccelni, mire Harry halkan felkuncogott. Halk nevetésében valami mégsem volt a régi, mert mosolya már szeméig nem ért el. Harry pont olyan volt, mint két héttel ezelőtt, mikor utoljára láttam, de gyönyörű smaragd szemeiben már nem ismertem fel azt a régi csillogást.
- Gyönyörű vagy ma este – mondta halkan, tekintetét mélyen az enyémbe süllyesztve. Éreztem, ahogy kezdek elvörösödni, így elkaptam a tekintetem, és visszafordultam újra a sötétséget bámulva. – Te elpirultál? – hallottam a hangján, hogy jót mulat rajtam. – Régebben sosem zavart, ha bókoltam.
- Kérlek, Harry, ne! – emeltem fel a kezem, ezzel megállítva őt. – Az már régen volt… - tettem hozzá talán csak magamnak.
- Oké, rendben – sóhajtott halkan. – Szóval mi van veled mostanában? – kérdezte, én pedig tudtam, hogy a betegségemre céloz.
- Jól vagyok. Holnap lesz az utolsó kemoterápiám, aztán már csak az eredményekre kell várni.
- És tényleg igaz, hogy egy könyvesboltban dolgozol? – kérdezte, mire egy aprót bólintottam, mert láttam a szemem sarkából, hogy tekintete az arcomra szegeződik. – Egy könyvesbolt? Most tényleg?
- Igen, tényleg! – csattantam fel rá nézve. – Mi ezzel a baj?
- Semmi csak… - tartotta maga elé kezeit védekezőn. – Csak nem igazán tudlak elképzelni könyveket pakolgatva. De legalább élvezed, amit csinálsz?
- Uh… Igen… Vagyis nem tudom – vallottam be. – Nem ez életem állása, de egyelőre nem találtam jobbat.
- Miért nem mentél vissza zenélni? Paul biztosan segített volna – mondta.
- Pont ez az! Nem akarom, hogy segítsen. Egyedül akarok megállni a lábamon, még akkor is, ha egyelőre egy kis könyvesboltban kell dolgoznom – válaszoltam magabiztosan. – Ezért is költözök el otthonról.
- Elköltözöl? – kerekedtek el Harry szemei.
- Igen – bólintottam egy nagyot. – Nem akarok többé apáék nyakán élni, komolyan gondolom ezt az önállósodást.
- És mégis hova költöznél? – kérdezősködött, de szemében egy kis elismerést véltem felfedezni. 
- Egyelőre még nem tudom, de már megnéztem pár kibérelhető lakást.
- És Adam?
- Nem a világ végére fogok elköltözni – mosolyodtam el. – Pont ugyanannyit fogok vele találkozni, mint eddig – mondtam, Harry pedig egy aprót bólintott, és elfordította tőlem a fejét. – Mesélte, hogy egyik nap meglátogattad az oviban – mondtam pár perc csend után.
- Igen, találkoztam vele. Remélem, nincs ellenvetésed. Nagyon megszerettem ezt a kissrácot, a nővérét pedig már elvesztettem, nem akarom őt is – halkult el a hangja fájdalmasan. A gyomrom összerándult szavai hallatán, és kedvem lett volna elfutni jó messzire.
- Pe-persze – dadogtam. – Ezt nem tilthatom meg, ő is nagyon imád téged.
- És te? Mi van veled? – Szemeim kikerekedtek, hiszen álmomban sem gondoltam, hogy feltesz majd egy ilyen kérdést. – Azt hittem, hogy soha többé nem akarsz velem találkozni, most pedig itt vagy – fürkészte arcomat kitartóan.
- Nem fogok hazudni neked – mondtam halkan. – Louis könyörgött, hogy jöjjek el, és beszéljek veled.
- Hát, persze! – csattant fel keserűen, szemei pedig csalódottságban úsztak. – A bandáról van szó? Téged küldtek, hogy ne lépjek ki, igaz? – húzta fel a szemöldökét. Egy aprót bólintottam, mire sóhajtva megcsóválta a fejét.
- Harry, kérlek, ne csinálj hülyeséget! – kezdtem. – Teljes esztelenség még a gondolat is, hogy otthagyod a bandát! Gondolj a rajongóidra! Hány lány érezné becsapva magát, ha tényleg megvalósítanád ezt az őrült tervet. Vagy, ha ez nem elég, akkor ott vannak a fiúk is! Velük mi lesz, ha vége a bandának, mert ha kilépsz, az már nem lesz ugyanaz. Ők olyanok neked, mintha csak a testvéreid lennének. Nem teheted tönkre a szeretteid életét. Különben is, a szerződésetek még évekre szól. Tudod te, mennyi gondot okoznál ezzel a hülye húzásoddal? – néztem rá a lehető legszigorúbban, de ő csak unottan meredt rám.
- Mondj valami újat – kért érzelemmentesen. – Ezekkel a többiek már mind próbálkoztak, de én már döntöttem.
- Önző vagy, Harry Styles! – mutattam rá dühösen. – Nem gondolsz magadon kívül senki másra! De hát, így a legegyszerűbb nem! Te egyszerűen aláírod a papírt, a többiek meg csak szenvedjenek azzal, hogy kifizessék azt a hatalmas összeget, ami a szerződés felbontásával fog járni! A fiúk pedig keressenek valami új szakmát, ugye? – Szemében láttam egy pillanatra a bizonytalanságot, hiszen Harrynek volt szíve, amire én tudtam egyelőre a legjobban hatni, de nem múlt el sok idő, és arca újra megkeményedett. – Hogy lehetsz ennyire szívtelen? – szűrtem fogaim között. Képtelen voltam elfogadni a vereséget.
- Én már meghoztam ezt a döntést. Hiába próbálkozol, nem fog sikerülni. Igazából nem is értem, hogy miért jöttél ide, vagy hogy a srácok miért hitték, hogy pont te leszel az, akire hallgatni fogok – mondta gúnyosan.
- Miért mondod ezt? – kérdeztem elhaló hanggal, értetlenül, összeráncolt szemöldökkel.
- Hazudtál nekem – hajolt közel hozzám, hogy arcunk már csak pár centire volt egymástól. Meleg lehelete csiklandozta a bőrömet, mire gerincemen már rég nem érzett, jóleső borzongás futott végig. Már közelsége is ilyen hatást váltott ki belőlem, de most nem engedhettem érzelmeimnek, sokkal fontosabb küldetésem volt.
- Miről beszélsz? – kérdeztem, de hangom kissé megremegett.
- Emlékszel, mikor azt mondtad, hogy idővel jobb lesz? Hogy legyek türelmes, mert egyszer eljön az idő, mikor már nem fog úgy fájni a hiányod, emlékszel? – kérdezte összeszűkült szemekkel, én pedig bólintottam. – Az egy hazugság volt. Egy hatalmas hazugság. Minden perc, amit nélküled töltök, egyre rosszabb és elviselhetetlenebb. Én eddig türelmes voltam. Vártam, hogy jobb legyen, de kezdek beleőrülni a hiányodba. Gyűlölöm, hogy nem lehetek veled, és nem érhetek hozzád úgy, mint régen. Gyűlölöm még a gondolatot is, hogy nem csókolhatlak, pedig alig bírom ki ebben a pillanatban is, hogy ne érezzem édes ajkaidat az enyémeken.
- Harry, kérlek… - suttogtam könnyes szemekkel, és újra hálát adtam Sarah-nak a vízálló sminkért.
- Gyűlölöm magam, mikor miattam sírsz – mondta már sokkal lágyabban, és letörölt egy kósza könnycseppet arcomról. – Igazából gyűlölök mindent, ami veled kapcsolatos, mert csak eszembe juttatják, hogy mennyire hiányzol az életemből, és hogy mekkora egy barom voltam, hogy aznap reggel hagytalak kisétálni azon az ajtón. De téged nem – rázta meg a fejét, miközben ellágyulva nézett a szemembe. – Itt állsz, és úgy tűnik, semmi bajod, mikor én egy teljes roncs vagyok nélküled, és nem értem, de téged sosem tudnálak gyűlölni. Épp ellenkezőleg. Szeretlek, Ash. Olyan rohadtul szeretlek, hogy bármit megtennék, hogy visszaszerezzelek, csak mondd, hogy mi lenne az. Csak mondj valamit, kérlek – könyörgött szemeivel is.
- Nem lehet, Harry… - motyogtam könnyeimmel küszködve. – Mi már sosem leszünk együtt, bármit is teszel… - Hangom halk, és megtört volt, de tekintetem határozottan fúrtam Harryébe, aki hosszasan nézett engem lágy szemekkel, majd arckifejezése megkeményedett. Megfeszített állkapoccsal húzódott el tőlem, majd haragot sugárzó tekintettel viharzott el, és hagyott magamra a teraszon.
Tudtam, hogy túl kell ezen is esnünk, mert Harry hiába áltatta magát, számunkra többé már nem volt remény. Letöröltem könnyeimet, és pár percig álltam a sötétben, majd miután összeszedtem magam, visszaindultam a többiekhez, hiszen valószínűleg már hozták is a vacsorát, habár jelen pillanatban egy falat sem ment volna le a torkomon.
Igazam is volt, mert mikor beléptem a terembe, a többiek már mind az asztalnál ültek, két pincér pedig szorgosan dolgozott azon, hogy a legjobb kiszolgálást nyújtsák nekünk az este. Mély levegőt vettem, és az asztalunk felé igyekeztem. Egy cseppet sem voltam meglepve, mikor az egyetlen üres helyet Harryvel szemben pillantottam meg, de azért gyorsan helyet foglaltam. A Göndörke minden mozdulatomat csendesen, mégis haragot sugárzó szemekkel figyelte. Halkan sóhajtottam, majd megpróbáltam beszélgetésbe elegyedni a mellettem ülő Perrie-vel. Hosszasan csacsogott nekem az esküvői előkészületekről, és én is próbáltam megosztani vele tapasztalataimat, hiszen az elmúlt hetekben nekem is nagy rész kijutott Dorota esküvőjének szervezéséből. Mégsem tudtam teljesen elfeledkezni Harryről, aki Louis-val beszélgetett velem szemben, mégis alig vette le rólam a tekintetét.
Nem kellett sokat várni, míg meg is kaptuk a vacsoránkat. Kezdtem éhes lenni, és kíváncsian nézem a tányéromra, de azonnal el is ment a kedvem, mikor megláttam a nagy adag erősen fűszerezett húst. Az étellel igazából nem is lett volna bajom, mert elég ínycsiklandóan nézett ki, és még az adag is elég tűrhetően festett, de a betegségem miatt diétára lettem fogva, és nem igazán ehettem semmilyen túlzottan fűszereset, a vörös húsokról nem is beszélve. Nagyot sóhajtva láttam neki a köretnek, és máris tudtam, hogy ma este biztosan nem fogok jóllakni.
- Ezt te rendelted? – kérdezte Harry összeráncolt szemöldökkel. – Ha jól tudom, Dr. Jackson kivette az étrendedből az ilyen ételeket, nem?
- Jól tudod, de gyorsan kellett választanom – vontam meg a vállam, miközben beleittam a vizembe. Harry csak rosszallóan megcsóválta a fejét, majd egy egyszerű mozdulattal kicserélte a tányérunkat, így egy adag ínycsiklandozó csirke került elém. – Ne! Harry, erre semmi szükség! – tiltakoztam illedelemből.
- Ash, nem fogom végignézni, ahogy egész este éhes vagy. Arra meg főleg nem vagyok kíváncsi, hogy rosszul leszel – nézett rám ellentmondást nem tűrően.
- Köszönöm – mosolyodtam el lágyan, de gesztusomat Harry nem viszonozta, csak szótlanul beleivott az almalevébe. Én egy halkat sóhajtva enni kezdtem, de azt legalább örömmel nyugtáztam magamban, hogy Harry poharában nem alkohol volt, ami arra engedett következtetni, hogy szerencsére felhagyott az ivással.
Én elég csendes voltam egész idő alatt, a lányokkal váltottam csak pár szót. A fejemben újra, és újra lejátszódott a kis jelenet Harryvel, mikor kiöntötte nekem a szívét. Az enyém abban a pillanatban újra darabokra tört, csak arra vártam, hogy végre az ágyamban álomba sírhassam magam, és mindezt a semmiért. Kudarcot vallottam, mert képtelen voltam Harryt meggyőzni arról, hogy maradjon a bandában.
Már lassan mindenki befejezte az evést, mikor Harry egy gyors bocsánatkérés közepette a mosdóba indult, és ekkor minden szem rám szegeződött.
- Na, hogy ment? Rá tudtad venni? – kérdezte Louis izgatottan.
- Sajnálom – ráztam meg a fejem lemondón. Abban a pillanatban pedig részese lehettem annak, ahogy mindenkiből eltűnik a remény. Eleanor könnyes szemmel meredt maga elé, míg a fiúk összetörten roskadtak a székükbe. Egy álmuk dőlt romba. Képtelen voltam őket tovább nézni.
- Beszélek vele most! Megpróbálom újra! – álltam fel, és határozottan igyekeztem a mosdók irányába. Egyszerűen benyitottam a férfimosdó ajtaján, hiszen csak mi voltunk a különteremben, így Harryn kívül mással nem találkozhattam össze odabent.
- Ash! Mi keresel te itt? – kérdezte meglepetten, és tükörből bámult rám, miközben kezet mosott.
- Beszélnünk kell! – jelentettem ki.
- Ha megint a bandás dologról van szó, akkor erre teljesen felesleges időt pocsékolni, mert meghoztam a döntést – mondta, és megtörölte a kezét.
- Legalább azt mondd el, hogy miért csinálod? Mindig is ez volt az álmod, akkor most miért adnád fel? – szegeztem neki kérdéseimet.
- Mert elgondolkoztam. Elgondolkoztam, és rájöttem, hogy ez az egész nem éri meg. Túl sok áldozatot követel. Igazad van, ez volt életem álma, de tudod, néha nem arra vágyunk, ami igazán jó nekünk. – Szinte el sem hittem szavait. Mindig is Harry volt az, aki az öt srác közül a legjobban viselte a hírességet, és látszott rajta, hogy elvezi, amit csinál. Képtelen voltam felfogni, amit mondott. – Az éneklés és a hírnév túl sok lemondással jár, és nekem nem kell, ha ez azt jelenti, hogy elveszítek mindent, ami számomra fontos.
- Mégis mit veszítettél el emiatt? – kérdeztem értetlenül.
- Téged – válaszolta halkan.
- Harry, te is tudod… - kezdtem, de azonnal félbeszakított.
- Képes vagyok ezt az áldozatot meghozni, és újra együtt lehetünk. Ha ennek vége, már semmi nem fog köztünk állni, ígérem – mondta eltökélten, és kezei közé vette az arcomat.
- Te teljesen megőrültél? – csattantam fel, hiszen szavai teljesen értelmetlenek voltak a számomra.
- Talán – vonta meg a vállat. – De meg akarom mutatni, hogy képes vagyok mindezt az feláldozni érted. Értünk.
- Harry, itt nem erről van szó! – húzódtam el. – Bármit teszel, mi menthetetlenek vagyunk! Én már többé képtelen vagyok bízni benned! Harry, te megcsaltál engem! – fakadtam ki.
- Megcsaltalak? – húzta fel a szemöldökét. – Kicsit durva szó arra, amit történt, nem gondolod? Különben sem én szerveztem így ezt a turnét!
- Turné? – kerekedtek el a szemeim. Hirtelen szédülni kezdtem, és többé már nem értettem semmit.
- Nagy lehetőség, tudom jól, de ha kell, lemondok róla – fogta meg a kezem, és közelebb húzott magához. Én pedig csak tehetetlenül, elsápadva álltam előtte. - Különben is, már gyűlölöm az egészet, mert csak arra emlékeztet, hogy ez volt az oka annak, hogy elhagytál. Nézd, Sarah-val és Niall-lel is ugyanez történt, de én hiszem, hogy mi mások vagyunk, és tudom, hogy túl tudunk ezen jutni, csak hagyd, hogy helyrehozzam. Mit szólsz? Kérlek, mondj valamit! – kérte könyörgő, reményteli szemekkel.
- Harry… - találtam meg végre a hangomat. – Nézd, nekem most mennem kell, de azt hiszem, már mindent értek! - húztam ki kezem ujjai közül. – Elintézek valamit, de még találkozunk, csak addig ne csinálj semmi hülyeséget, kérlek! – szóltam vissza az ajtóból, majd kiviharoztam a kis helyiségből. A rendezvényteremben nem álltam meg a srácok értetlen és kíváncsi tekintetét látva sem, és hiába szóltak utánam, zaklatottan, minden szó nélkül kisiettem az étteremből. Épphogy becsuktam a kocsi ajtaját, telefonom már a fülemnél volt, Sarah-t tárcsázva.
- Helló! Na, hogy ment? – vette fel pár csörgés után.
- Istenem, Sarah! – szóltam feldúltan.
- Mit történt, Ash? – kérdezte aggódva.
- Ó, bárcsak tudnám! – sóhajtottam, miközben ledobtam lábaimról magassarkúimat. – Beszélnünk kell! Szükségem van a segítségedre! – mondta kétségbeesetten.
- Rendben, öt perc múlva nálatok vagyok. Ott várlak! – ígérte, majd bontotta a vonalat. Én pedig azonnal a gázra léptem, és zakatoló szívvel hajtottam hazafelé. 

95 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. uristen ez a resz nagyon nagyon jooo, mikor lesz kovuiiii? nagyobjo resszz

      Törlés
    2. Köszönöm. <3 Igyekszem, egy héten belül biztosan lesz új rész! :)

      Törlés
  2. Fú, csajszi, ez nagyon jó lett! Igen, nem csak Ash van így vele, én sem értek már semmit! :D Szerintem - vagyis remélem - rendeződni fognak közöttünk a problémák. Imádtam a részt, minél hamarabb hozd a kövit! :) Millió puszi: Hope C.

    VálaszTörlés
  3. Húúú, hát mindenre csak erre nem gondoltam :O TE JÓ ÉG, most kajak a semmiért szenvedtek ennyit? :D Most már értem Harry miért mondta azt, hogy Ash feladta a kapcsolatukat meg minden. Jah szegény Harry, most már őt sajnálom a legjobban :(
    Muszály kibékítened őket! Illetve :D ... béküljenek ki! Olyan jó lenne már egy kis boldogság ^^
    Szuper jó lett! Várom a következőt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, majd kiderül! ;) Ne aggódj, annyi boldogság lesz még, hogy visszasírjátok a depressziós részeket! :D Ígérem, nagyon sietek a következő résszel! :))

      Törlés
  4. Kövit nagyon gyorsan
    Mikor jön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek! Egy héten belül biztosan, de konkrétabbat nem tudok egyelőre. :))

      Törlés
  5. Fúúú én már semmit sem értek :D Remélem hamar hozod a következő részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem! Most már lassan minden ki fog derülni! ;)

      Törlés
  6. ÁÁÁÁ szegény Harry jesszus! Mennyire nem számítottam erre, najó azt hiszem most párrészt újra olvasok, hogy összeálljon a fejemben az egész :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy nem lesz benne semmi hiba. :))

      Törlés
  7. Szia! sajnálom h eddig nem nagyon kommenteltem :/ de most ilyen kedvem van :d nagyon tetszet ez és igazábol az összes rész:D fogadni merek h megint Vanessa van a dologba remélem most már nekiesik valaki :D hamar kövi részt :* puszi: Diaa :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nagyon, hogy írtál! <3 Igyekszem, ígérem! :))

      Törlés
  8. Szia!!
    Tudtam hogy itt nincs valami rendben :D az a Vanessza mindig ezt csinálja hogy keveri a ****-t. Nagyon sajnálom mind a kettőjüket :'( Harry meg még azt hitte hogy a turné miatt szakìtottak......most legszìvesebben megfolytanám azt a nőszemélyt!
    Remélem azért, hogy még van remény arra hogy megbeszéljék ezt az egészet és ùjra együtt lehessenek :33 ugyanezt azért Niall-nél és Sarah-nál is szìvesen elolvasnám :D ;)
    Nagyon-nagyon várom a következő részt! :) :) Annyira jòl ìrod a részeket :33 *-* imádom ezt a blogot :) :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)) Szegény Vanessát kezdem sajnálni, már mindenki merényletet tervez ellene! :D Köszönöm. <3 Ígérem, nagyon fogok sietni! :))

      Törlés
  9. NEM CSALTA MEG
    HAROLD NEM CSALTA MEG ASH-T
    NEM NEM ES NEM
    NEM CSALT NEG SENKI SEMMIT
    VANESSA EGY KISZAMITHATO RIBANC
    HAZUDOZIK OSSZE VISSZA
    TUDTAM TUDTAM TUDTAM
    EN EGY ZSENI VAGYOK
    de te hogy voltal kepes vegignezni a szenvedesunket, amikor mindig tudtad, hogy semmi nem lesz. Csak a turne volt, mondjuk mrg mindig nem ertem hogy mi koze van a turnehoz, de legalabb azt tudjuk, hogy harry nem csalta meg, ezert is fogadta olyan "jol" , hogy ash elment. De neg egyikojuk sem mondta ki mostanaig, hogy megcsalasrol volt szo. DE. MOST KIMONDTAK.
    ES TRALLALA MINDEN HEPPI LESZ ES NEM DEPI.
    uristen en ezt most nem tudom felfogni.
    Ash felhivta sarah-t es elmondja neki, hogy minden felreeres volt, es mindenki azt hitte, hogy a turnerol van szo es nem a megcsalasrol. Harry a betegsege miatt nem akarta elmondani ash-nek, mert nem akarta egyedul hagyni mert feltette
    Ertem en.
    Oke.
    Es ezert szenvedtem ennyit? TE BOLOND VAGY. HAGYTAD HOGY MI IS SZENVEDJUNK?
    BORZALMAS VAGY TE LANY.
    de en igy szeretlek.
    Te vagy az en kis ravasz baratosnem.
    Szep tortenet.
    Mikor lesz kovi resz? Mert remelem hamar, mert mar nem birom elviselni a hianyt a blognak, pedig csak most olvastam el a reszt. Komolyan siess, ez az eddigi legfontosabb resz, most Hashlynrol van szo! A vilag legfontosabb dolga.
    Amugy.
    Hallottad hogy elvileg Harrynek van baratnoje, valami Paige Reifler. De ketlem, hogy igaz, mert 1. A neon.hu-n olvastam, ami eleg csaloka. 2. Elvileg csak a csaj mondta ki, hogy randiznak. Es en nem bizom a csajban. Nem is illik herrihez, miaszar.
    Btw elegge fantasztikusan csodas resz lett, mint mindig. Nem tudom elegszer megkoszonni, hogy vagy nekunk es irsz az olvasoknak. Te vagy a legcsodalatosabb ember, akit valaha ismertem. Vagyis ugy ismertem, tudod. Te vagy a kedvenc blogirom, Laurdzs pedig a kedvenc forditom. Ti vagytok a legjobbak! A kiralyok.
    Imadlak, szeretlek, csok.

    Aloha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esztiiiiiiiiiiii! <3
      Nem arról volt múltkor szó, hogy esélyt kell hagyni a többieknek is, de ezzel a rekordhosszúságú kommenttel megint magad mögé szorítottál mindenkit! :)
      Nagyon örülök, hogy tetszett ez a rész is, nem csak te örültél a sok Hash-es jelentnek! :))
      Uh, ne is mondd! Hallottam a csajról, de én addig nem hiszek senkinek, amíg nem látom őket kézenfogva sétálni, vagy hasonló...
      Köszönöm nagyon-nagyon-nagyon! <33 Imádlak Téged, meg az összes olvasómat! Egyszerűen Ti vagytok a legjobbak! <3333

      Törlés
  10. aaaa erteeem. akkor semmi megcsalas. csak a hulye ribi talalta ki es Harry egesz vegig ugy tudta hogya turne miatt szakitott vele Ash. ahhhaaaa :D tudtam en hogy valami nem stimmel a megcsalassal. Harry nem olyan.:D ahoz tulsagosan szereti :)

    VálaszTörlés
  11. Azt már említetted hogy megint benne lesz Harry így nagyon vártam a részt is. Egyszerűen imádom ahogy a szálakat alakítod. Ahogy leírtad Harry érzéseit a párbeszédbe imádom. Ez az egyik kedvenc részem. Semmi hibát nem találtam csak néhány helyesírási hibát ami szerintem belefér. A végén azt hittem hogy semmi se derül ki de mégis csak. Már a közepénél feladtam a reményt és azt hittem hogy Harry tényleg megcsalta Ash-t de olvastam és olvastam és akkor derült ki. Reménykedtem benne h Ash majd úgy rohan el h előtte megcsókolja Harry-t de így is szuper rész lett. Remélem mostmár mindent megfognak beszélni. Csak így tovább és siess :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <33 Nagyon fogok sietni, ígérem! :))

      Törlés
  12. Most komolyan?!! ahh..egyszerűen imáádoom!!
    Sieeess!! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki! :)) Nagyon sietek, mint mindig! :)

      Törlés
  13. Ééééés a kis kapu a összerezzenésből. Pici vacila egy ideig, majd valamelyest helyre állnak a dolgok. :) xx Várjuk szeretettel a folytatást :)

    VálaszTörlés
  14. Úgy tudtam :D most büszke vagyok magamra :P
    Siess, mert ha nem jönnek össze újra én kinyírok valakit...
    xx Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam én, hogy okos kis olvasóim vannak! ;)

      Ui: Vanessát nyírd ki, összefoghatsz ellene a többiekkel! ;)

      Törlés
  15. Hány részes lesz ezaz évad kB.?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ezt még ilyen előre nem tudom megmondani, ahogy kijön, de majd szólok, ha a közelébe kerülünk ;)

      Törlés
  16. Drágaság ♥!

    Úgy örültem, hogy végre jött a folytatást... Imádtam, nagyon de nagyon ♥! Örülök, hogy Ash és Sarah barátsága újra a régi :D Kissé feszengtem, hogy Harry le fog lépni, amikor találkozik Ashlyn-nel, de mégsem tette és ez egy jó jel :) Annyira aranyos volt, ahogy Ash-nek beszélt az érzéseiről, majdnem elsírtam magam :) Ashlyn jól félreérthette a dolgokat, hogy csak úgy otthagyta a vacsorát, bár én is ezt tettem volna :3 Kíváncsi leszek, Ash és Sarah mit csinálnak :))

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép délutánt és hetet kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Macy! <33
      Köszönöm, nagyon de nagyon! <33 Most már lassan ki fog derülni minden, még egy kis türelem. :))
      Nagyon igyekszem a folytatással, ígérem! :))
      xox, <3

      Törlés
  17. Háháháhá tudtam, tudtam, tudtaaam!!
    Na jó :D
    Biztos voltam benne, hogy félreértés történt - és igazam is volt! :)
    Harry meg gondolom csalódott egy nagyot Ash-ben, amikor elhagyta. Az ő szemszögéből nézve Vanessa beszélt Ash-sel, amíg Harry nem volt otthon, Ash elköltözik és szakít vele, Harry pedig végig azt hiszi, ez azért történt, mert turnéra mennek. (Gondolom, Vanessa később még beszélt Harryvel, és ő azt mondta, hogy Ash-sel beszélgettek, Ash úgy gondolta, inkább elhagyja Harryt, nem fog rá várni.) És Harry mégis mit gondolt Ashről hetekig? Hogy ennyit ért neki a kapcsolatuk?
    Ráadásul ezek ketten mennyire, de mennyire szerencsétlenek! Nem hogy megbeszélték volna még mikor Harry hazajött nyíltan a dolgokat, dehogy, az túl egyszerű lett volna. Neeem, inkább félszavakkal beszéltek 5 percet, aztán ennyi, vége.
    Na, remélem, most már le tudnak ülni, és kerek-perec lerendezni a dolgokat.

    Siess kérlek a következővel! :)
    Szép napot! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó helyen kapiskálsz! :))) Tökéletes szó rájuk: szerencsétlenek! :D Nem ez volt az utolsó beszélgetésük, azt megígérhetem, ahogy azt is, hogy nagyon fogok sietni a következő résszel! :))

      Törlés
  18. Bakker nem értem már .... :( ajjj akkor nem is csalta meg Harry Asht ??? Vagy most nem értem ...xd ohh gosh új részt akarok *----* mikor lesz kb. Egy hét ? Vagy elöbb vagy késöbb ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem egy héten belül biztosan, nagyon fogok igyekezni! :) Lassan minden ki fog derülni, ígérem! :))

      Törlés
  19. Kedves Csakegylány!!
    Ez a rész hűűhaaa... annyira jó, hogy Ashley és Harry beszéltek. Bár az elején Harry reakciója kissé fura volt, de aztán szerintem mindent megértettem. Harry azt hiszi, hogy a turné miatt hagyta el Ash. Valószínűleg erről beszélt Vanessával, aki átformálta a dolgokat és Ash pedig azt a verziót kapta meg. És mivel eddig senki nem mondta ki, hogy Harry megcsalta Ash-t ezért nem derült ki. Így Harry ki akart lépni. Szóval valószínűleg Harry nem csalta meg Ashley-t. Remélem, hogy mindent jól raktam össze, mert Harry a mostani monológjával teljesen belopta magát a szívembe. :) <3 Őket egymásnak teremtette az ég is. Szóóval wááá, annyira izgatott vagyok. Nagyon siess a résszel, mert nagyon-nagyon kíváncsi vagyok.
    Alig várom a kövi részt, addig is jó pihenést! <3
    Puszi: Bogi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bogi! :))
      Nagyon jó helyen kapiskálsz! :))
      Köszönöm <3 Ígérem, nagyon fogok igyekezni, hogy ne okozzak csalódást! :))
      xox, <33

      Törlés
  20. Sziaa! Imádom! ♥ Imádlak!♥ Annyira jó lett:) De most már nem értek semmit :( xD
    Végre beszéltek:*-* és ahogy Harry beszélt az érzéseiről! Istenem!♥ Annyira imádom!♥ De akkor Harry nem is csalta meg Ash-t? /De akkor Liamék mit titkoltak??!/mondjuk várható volt(ha szabad így fogalmaznom)..mert soha nem mondta ki senkisem hogy Asht Vanessával csalja Harry...és Harry annyira szereti Ash-t hogy feláldozná a bandát?! Őket egymásnak teremtették! Ugye, újra egymásra találnak majd és kiderül hogy az egész egy nagy félreértés?! Gyorsan hozz kövit!:* ♥♥
    Imádlak!! xox ♥
    sokmillió puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig téged imádlak! Nagyon köszönöm! <33 Lassan kiderül minden, most már nem árulkodok! ;) Nagyon fogok sietni, ígérem! :)
      Én is nagyon imádlak! <33 Köszönöm a szép szavakat! <33

      Törlés
  21. Na, jó! Omfg! Harry nem csalta meg Ash-t. Ami azt jelenti, hogy képzeletben mindjárt legyilkolom Vanessa-t. De komolyan. Én úgy képzelem el, hogy belülről, mint egy kígyó, ami mindjárt lecsap az áldozatára. De komolyan. Most hogy mondhatott ilyet? Annak viszont örülök, hogy nem történt semmi van és Harry között. Csak egy turné! Viszont szegény Ashlyn mekkora hülyének érezhette magát. Szegény! Sajnálom szegényt, és ezzel, hogy nem mondták ki a dolgokat, csak rosszabb lett minden. És Harry nem tudja, hogy Ashlyn miért is ment el. Nem hiszem, hogy valaha is kibékülne azzal a Van-nal, ha megtudja, mit hazudott. Ááá! Úgyis idegesített az a csaj. Na, a lényeg az, hogy végre kiderült az igazság. Remélem minden jóra fordul, várom a kövit! Am csodálatosan írsz, tetszett a rész, és jó volt a Harry-s rész. Imádtam!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <33
      Nyugodtan összefoghatsz a többiekkel, már tervezik a gyilkosságot Vanessa ellen! ;) Igen, szegények elég szerencsétlenek. :D Nagyon fogok igyekezni a következő fejezettel, ígérem! :))

      Törlés
  22. Nagyon jó!!!! Kövi??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)) Maximum egy hetet kell várni, többet biztosan nem! :))

      Törlés
  23. TUDTAM!TUDTAM!TUDTAM! Igazam lett!! :)))
    Harry nem csalta meg Asht csak bekavart az a kis ribi!
    Harry újra cukiborsó :3 Ash is kezdi érteni :)
    Istenem ez csodás lett! :)
    Imádtam a részt! NE legyenek vegyes érzéseid csodás lett!!
    EZ A BLOG A LEGESLEGESLEGESLEGESLEGESLEGJOBB BLOG A VILÁGONN! <3333333
    Kérlek siess a kövivel! :))*-----*
    De ez mi már??ITT ABBAHAGYNI??
    Borzasztó vagy te lány,de mi így imádunk! <3
    Aki utálkozó azzal ne foglalkozz!Nem éri meg!aki az első részek alapján ítél az egyzserűen hülye és nem vette a fáradságot,hogy végigolvassa mint pl. én :))
    foglalkozz és gondolj rán,akik imádnak <3
    mint ember is csodás vagy :))
    annyira megható volt,ahogy Harry beszélt Ash-hez úgy bőgtem :') bocsi,hogy az előzőhöz nem írtam,de Németbe voltam.azt is végigolvastam az is csodás lett :)) Sarah :3
    csak fáradt voltam és nem volt erőm írni:) de a többinél pótolom ígérem.
    a lényeg az most sem csalódtam benned és csodás lett,fantasztikus :)
    jah és most mindennap bújni fogom a blogot és a csoportot,hogy mikor lesz fent rész ;) de nem akarlak siettetni neked is van életed és idő kell,hogy ilyen remekműveket alkoss <33 :)
    puszi :)) <33 *--*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okos kis olvasóim vannak, mindig is tudtam én! :D
      Bocsánat a befejezés miatt, de úgy imádom a függővégeket! :D
      Köszönöm, nagy édes vagy, és nagyon imádlak! <3

      Törlés
  24. NEEEEEE!!!! Nem, nem és nem!! Nem hagyhatod itt abba!!! Ez nagyon gonosz húzás volt!!! :OO
    Lehet, hogy csak én vagyok a hülye, de a végéből csak annyit értettem, hogy Harry nem is csalta meg Asht, de az, hogy valójában mitörtént az hol marad?? Hm..??
    Ez..ez...igazságtalanság!!:$
    Uh..oké, lehiggadtam!:$$ A rész NAGYON NAGYON JÓ LETT!!*--* Egyszerűen imádtam (attól eltekintve, hogy itt hagytad abba..khm..:P)
    Olyan ügyes vagy, és olyan jó részeket írsz, hogy azt képtelenség szavakba önteni..:o :$ Csodálatos vagy te is és a blogod is!<33 *--*
    De..most azt szeretném kérni, hogy NAGYON NAGYON NAGYON siess a kövivel légyszi!!!:333
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, de ez most így jött ki, de nagyon fogok sietni, hogy annyira ne várakoztassalak meg titeket! :)) Minden ki fog derül lassan, ígérem! :))
      Köszönöm, nagyon aranyos vagy, egyszerűen imádlak! <33

      Törlés
  25. I.m.a.d.t.a.m!!!! Nagyon jo lett az egesz resz osszerakva. De akkor mire mondta Harrx Ashnek hogy " Vanessának ehhez nem vilt semmi joga!" ? Hmm. Nem egeszen ertem. De akkor Vanessa ezek szerint hazudott es mivel harry es ash is teljesen biztos volt abban hogy a masiknak mi a baja a masikkal ezert ki sem ejtettek a problemat. Remelem a kovi reszben mar kibekulnek. Furcsa hogy amikor minden "nyalban uszik" ( bocsi a kifejezesert) akkor mindenki valami bonyodalomra vagyik, amikor meg vegre bonyodalom van ( nem is akarmilyen) akkor meg mindenki vidszasirja a "regi berozsaszinesedett latasu szep idoket". Na akkor ez hogy van? Egyebkent most leirom hogy : Szia :)) mert az elejen meg a resz hatasa alatt alltam. Ezer bocs. :) Vasarnapra vagy hetfore bizhatok abban hogx megtudom ennek a ket "szerencsetlennek" sikerul e kibekulnie egymassal vagy sem.? Uuu es sarah meg niall baby legyen egyutt. Kerlek. Annyira cukik. Persze nem annyira mint Hash :) mar ha szabad igy hivnom oket es nem vedetted le a becenevet. :D megegyszer nagyon jot alkottal. Csak igy tovabb. :)
    Xx, Marti ♡♡♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg téged imádlak, ugye tisztában vagy ezzel? <33
      Majd meg fogsz mindent érteni, ígérem, van mindenre magyarázat (remélem, nem szúrtam el semmit :D ).
      Amúgy teljesen igazad van, képtelen vagyok mindenkinek eleget tenni, de én nagyon próbálkozok! :D
      Ma értem haza a nyaralásból, szóval még pár napot kell várni, de nagyon sietek! :))
      Igen, a Hash (van, akinek Hashlyn) tökéletes! :))
      Nagyon de nagyon köszönöm! <33
      xox, <33

      Törlés
  26. Most nem értek semmit :o:))) Nagyon bosszant :o de remélem megértem a következő részben hogy mi volt itt :))) De ettöl eltekintve nagyon szuper rész lett e:) Minél hamarabb az uj résszel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd mindent meg fogsz érteni, csak egy kis türelmet kérek! :)) Köszönöm, nagyon fogok sieteni! :))

      Törlés
  27. Azt hiszem nem mondok újat, ha közlöm veled: Semmit nem érted :D Kétszer elolvastam, de szerintem nem kizárt, hogy a következő részig minden nap fellátogatok az oldalra és újra-és újra elolvasom ;) Nagyon jó lett, mától ez a kedvencem <3 (na mindegy is, mert jövőhéten már a következő rész lesz a kedvenc :D<3) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, ha nem érted, elvileg egy-két rész múlva ki fog tisztulni a kép. :)) Köszönöm. <33

      Törlés
    2. Persze már kezd tisztulni a kép, azért még kíváncsi vagyok az teljes igazságra ;)

      Törlés
  28. ... ttádááááááááááááááám :D kiderül a végén hogy Harry nem is csalta meg Ash-t :D ezazzzz :dennek nagyon örülök hisz imádom ezt a párost :D olyan aranyosak :D remélem Harry nem követ el semmi hülyeséget és ha tényleg nem csalta meg Harry Ash-t akkor reménykedek egy kiadós kis csajbunyóba :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon jó ezt olvasni! <33 Csajbunyó? :D Szerinted képes lennék elmenni odáig? :D Bár, most hogy így mondod...

      Törlés
  29. Drága,egyetlen Csakegylány!
    Végtelenül el vagyok keseredve,mert vagy egy óráig gépeltem,fogalmaztam neked egy hosszú kommentet ,és még a végeredményre is nagyon büszke voltam mikor egyszer csak az egész eltűnt.Nem tudom miért de majdnem kivágtam a laptopot az ablakon,de szerencsém hogy nem tettem.Sajnálom,de így most nem kaphatod meg az eredetit,de rácáfolok erre az egész hülyeségre és írok neked egy az előzőnél is hosszabb véleményt.

    Do you remember summer '09
    Wanna go back there every night
    Just can't lie it was the best time of my life

    Ezek a sorok jutottak az eszembe,és gondolom mindenki aki ezen az oldalon jár az tudja,ez hogy kapcsolódik ide.Helyet kaptak,hiszen ez ide tartozik és erről a dalról már mindig is Ash és Harry története fog eszembe jutni.

    Elöször is(vagy másodszor-nézőpont kérdése) szeretnék bocsánatot kérni amiért az előző fejezethez nem írtam,de persze elolvastam és nagyon tetszett csak elmaradt a komment.És abban a részben te is hazudtál nem csak Ash mert azt írtad,hogy unalmas rész lett,de ez nem igaz,csak szigorú vagy.Úgyhogy ejnye-bejnye nem szabad ilyet mondani.
    Úgyis azt mondod,hogy nem baj,hogy nem írtam akkor,mert kedves vagy,de ezt fontosnak tartottam leírni.

    Most eltértem egy kicsit a lényegtől úgyhogy visszakanyarodok az eredeti témához:a fejezethez.
    Nem tudom miért,hiszen az eddigi részek is zseniálisak voltak,de most azt érzem,hogy ez a kedvencem az összes közül.Mondom,fogalmam sincs miért,csak megragadott.De akkor végre a sok pofázásom után elkezdeném az elejétől:
    Sarah választása nagyon szép ruhára esett,ami szerintem Ash en kívül mindenkinek tetszett.Én tuti nem mertem volna mondjuk elmenni a helyében még egy hosszú ujjú maxiruhában sem,de még szerencse,hogy Ash nem ilyen betoji mint én.Amikor megérkezett és Harry kiakadt egy kicsit majd Lou valamit a fülébe sugott és emiatt csak a teraszra ment ki(kiváncsi vagyok mit mondott neki) akkor jött el Ash ideje.Azt hittem akkor fog kiderülni,hogy nem csalta meg,de ebböl is látszik,hogy olvasó vagyok nem pedig író,hiszen az ilyeneket mindig húzni kell.Miután beszéltek és visszamentek a terembe,akkor a sors fintorának(vagy Louéknak) köszönhetően egymással szemben lévő helyeket kaptak.Harry nagyon aranyos volt,hogy odaadta a kajáját Ash-nek.Aztán Rómeó kiszaladt Júlia pedig utána a férfi mosdóba.Még jó,hogy rajtuk kívül tényleg nem volt ott senki,mert akkor elég furcsa szituáció keletkezett volna.ÉÉÉSSS ekkor esett le Ash-nek(akarommondani Júliának)hogy szó sem esett megcsalásról.Sajnos ugye konkrétan nem derült ki mi történt Vanessa és Harry között de kiváncsian várom :)
    Ölel,Somebody
    U.i.:Sajnos nem lett olyan hosszú mint amilyennek terveztem és nem is haladja meg az elveszett hosszát bocsi,de ennyit tudtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Somebody! <33
      Semmi gond, ez a komment is egyszerűen tökéletes lett! :)) Amiatt pedig ne kérj bocsánatot, hogy nem írtál múltkor, mert nekem a megtiszteltetés, ha írtok egyáltalán. :)
      Ash-nek sem volt igazából baja a ruhával, csak a vacsorához nem fűlött a foga, pedig milyen jól tette, hogy elment, ugye? ;) Igen, gonosz voltam, és kicsit húztam a dolgot, de a beszélgetés megtörtént még ebben a részben, úgyhogy ezért nem szólhattok! :D A következő pár részben pedig minden pontosan ki fog derülni, ígérem! Addig is pedig nagyon sietek a következő résszel! :)
      Köszönöm nagyon, tökéletes lett, ne aggódj! <3

      Törlés
  30. Szia :))
    elolvastam az elejétől a végéig a blogot és ha volt is kétségem afelől hogy harrynek vannak érzései, azok egytől egyig eltűnetek. Üristen ez a srác egy álom. Egy valóra vált kicseszett álom. Basszus. Azt hiszem tuom mit kérek a mikulástól....*sejtelmes szemöldökemelgetés*...De visszatérve a blogra.... csodás volt. Egy élmény volt olvasni. Nem volt igazad hogy az első 30-40 ŕész rossz lesz vagy kevésbé élvezhető. Épp ellenkezőleg....annyira beletudtam magam élni a szakítós jelenetbe is * mint két idegenre gondolok* a fogalmazás perfekt. Ennyi. Ne merj szerénykedni és egyszer...de tényleg csak egyszer ismerd már el hogy egy ISTENADTA TEHETSÉG VAAAAAGY.!!!! köszönöm :) ezt a részt is jól összehoztad és bejelenthetem hogy már értem a sztorit , mivel ha emlékszel...az előző részhez írtam hogy csak nem rég tévedtem ide és nem volt....hogyismondjam......tiszta..a kép. De már világos mint a vakablak :D csavard még egy kicsit a szálakat és...nem..nem...még túl korai...még túl korai. Mindegy :) a lényeg hogy profi vagy és profi munkát adsz ki a kezeid közül.ja és még profibban csavarod a szálakat mint hittem. Valaki úgy hívott téged az egyik kommentjében hogy Bábmester. :) nem akarom ellopni a szövegét de úgy érzem hogy ez a név baromira találó. te vagy a mi Bábmesterünk, Csakegylány! :) Már nagyon várom a kövit, de szerintem mindenki így van vele. Nem siettetlek de.....na és itt a "de"-n van a hangsúly..már ha érted mire gondolok ;) mindegy is. A lényeg hogy szuper volt. Az egész blog szuper. Hazza is szuper. Ash is szuper. Mindenki szuper. :D miért érzem úgy hogy most legszívesebben megölelnélek? :)
    xox, Lucia ( lehet hogy nem emlékszel rám de nem baj, a lényeg az hogy én igen) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ez a komment egy nagy meglepetés volt! Nem gondoltam volna, hogy hallok majd még felőled, mert sokakat elrémített már a blog eleje. :D Ezért is nagyon örülök, hogy írtál, és olyan boldog vagyok, hogy ennyire tetszett a blog! Ez a hetem fénypontja, az tuti! :D
      Nagyon aranyos vagy, hihetetlenül hálás vagyok a sok szép szóért! <33
      Tegnap értem haza a nyaralásból, szóval ma már elkezdem a következő részt, úgy kedd körülre várható! :))
      Igen, én is akarok ölelést, bár azt sem tudom, hogy ki vagy, de talán egyszer... Addig is egy hatalmas virtuális köszönömöt, és puszit küldök neked! <33

      Törlés
  31. Yeeee!
    Harry mégse csalta meg? Úú köszönöm :)
    Újra szeretem<3
    Kérlek,siess!
    Puszi: Fanni

    VálaszTörlés
  32. Kedves Csakegylány!
    Ez a kedvenc blogom, a legkedvesebb történet itt fent a neten.Kedd reggel viszont elutazok egy 10 napos táborba,ahol nemlesz térerő. Nem tudnád hétfőn este felrakni az új fejezetet? kérlekkérlekkérlek. Mindennap többször is feljövök, és nem bírom ki, hogy 15-éig semmit se tudjak Ashről és Harryről. jaj.kérlek.
    Csodás író vagy!
    puszillak, Blanka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam hozni hétfőn a részt, ha előbb tudtam volna, jobban igyekeztem volna. :( Tényleg nagyon sajnálom!

      Törlés
  33. szia:)
    még csak nem rég csatlakoztam olvasóid táborába de egyszerűen.. ahwww az egész érted? egy nagy AHW.:DD imádom őket együtt, annyira édesek, nem szabad külön lenniük, mert akkor haragban leszünk:DD<3
    IMÁDLAK. csodálatos író vagy, inspiráló meg tehetséges meg minden. ahogy olvasom a te történeted, mindig kedvet kapok az íráshoz, de valahogy mégsem kezdek bele, mert tudom hogy sose lenne olyan jó, mint ez:((
    na de mindegy:) csak egy dolgot szeretnék még kérdezni, hogy esetleg tervezel még több évadot is, vagy 2 és vége? (( nagyon remélem hogy nem így tervezed, vagy ha mégis akkor a 2.évad 1000 részes legyen és megegyeztünk;D ))
    najó még egy kérdés hihi:DD szóval ez az évad hány részes lesz?:)
    oké ennyi a kérdésekből:D nagyonnagyonnagyon várom a következő részt:) de tényleg. NAGYON. szóval.. khm.. :DD
    ilysm <3

    egy túlbuzgó olvasód xx (tényleg bocsi a kirohanásokért.. csakhát ezt váltja ki belőlem a műved na:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy idetaláltál, és hogy ennyire megszeretted az én kis írásaimat! :)) Nagyon köszönöm a szép szavakat! <33
      Nyugodtan kezdj bele az írásba, ha érzel hozzá kedvet. Én sem kezdtem profin, és még most is van mit fejlődnöm, szóval legyen bátorságot, és vágj bele! ;)
      Nem tervezek több évadot, és már nincs is olyan sok hátra ebből a blogból, de azért még annyira nem vagyunk a végén. Viszont tervezek ezután egy következő blogot is. :)
      Én is nagyon imádlak, és köszönöm, hogy írtál, sokat jelent! <33

      Törlés
  34. Drága!

    Édes Istenem! Tudtam! Annyira tudtam! Azért nem írtam még neked, mert tudtam, hogy Harry sosem csalná meg Ash-t. Ez az egész egy hatalmas félreértés volt! Vanessa ismét hozta a formáját, jártatta a száját, pedig szó sincd itt megcsalásról! Ugye? Elbizonytalanodtam. De abban akkor is biztos vagyok, hogy Haz nem lépett félre. Azt hiszem. Oh...
    Nem tennéd meg, ugye?
    Rendesen összekavartál dràga...
    Ölellek, és nagyon várom a folytatást!
    Bo<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága! :))
      Tudtam én, hogy okos kis olvasóim vannak! :D De minden ki fog derülni a következő fejezetekben! ;)
      xox, <33

      Törlés
  35. Mikor jön a kövi?

    VálaszTörlés
  36. Mikor olvashatjuk a következő részt drága írónőnk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerdán, de legkésőbb csütörtökön! :))

      Törlés
    2. Azt mondtad, hogy egy hetnek nem kell tobbet. Csuti az mar tobb, mint egy het.

      Törlés
    3. A csütörtök csak legrosszabb esetben fordult volna elő, de nem kell aggódni, mert kész leszek már ma! :))

      Törlés
  37. Szia!<3 szuper volt ez a resz is:))^^ mikor jon a kovetketo?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Szerdán vagy csütörtökön jön a következő fejezet! :))

      Törlés
  38. Szia!
    Huh, nem surun irok kommenteket, de egyszeruen imadom a blogodat es mikor multkor is elorol elkezdtem olvasni annyira latszik mennyit fejlodtel.:) mondjuk mar akkor is fantasztikusan irtal de most.....eszmeletlen:) csakigy tovabb es egyhamar ne hagyd abba az irast
    Ui: te jo eg fel tudod fogni h mennyi komi erkezik egy reszhez :D aztaaa xdd

    Szeretunk! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a írtál, jól esik a dicséret! <33 Igazából én sem hiszem el ezt a sok kommentet, egyszerűen hihetetlenek vagytok! <33

      Törlés
  39. Szerdán kell jönnie a résznek mert azt mondtad hogy egy hétnél többet nem kell várni és szerdán volt rész.Arra
    Tehát meg fogod szegni az ígéreted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, nem kell az érzelmi zsarolás! Igyekszem én, és szeretném holnap hozni!

      Törlés
  40. Szia!:) Imádtam ezt a részt. Egyszeruen csodasan irsz. Bar egy kicsit most homalyos nekem de remelem meg fogom nemsokara erteni. Es ne halgass masok rosszindulatu velemenyere mert mas blogban akar 3-hetig nem jon kovetkezo fejezet. Imadlak!<33
    Varom a kovetkezo fejezetet.
    Sok puszk!:*<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! <3 A következő fejezetekben remélem, már minden érthető lesz. :) Igazából nem veszem rosszindulatúnak az ilyen kommenteket, sőt igazából jó érzés, hogy ennyire várjátok a részeket. :))

      Törlés
  41. Mikor jön a kövi

    VálaszTörlés
  42. ahhh úristeeennn!!!! :D én imádlak!!! köszönjük, hogy vagy!!!!!! <3
    (u.i.: remélem sok Harry és Ash jelenet lesz a következő részben :PPP)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm! <3 Nagyon imádlak titeket! <33 Sajnos a következő részben Harry fel sem fog tűnni, viszont majd az azutániban! ;)

      Törlés
  43. Na, itt vagyok, megérkeztem !
    Te lány, na erre nem számítottam! Nem tudom mondtam- e már, de utálom Vanessát. Ahw, tudom, hogy újra lesz Harry és Ash páros, és talán Happy End lesz vége! Imádtam. Várom a következőt ! Amit mikorra várhatunk? :) Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ♥♥♥ Én pedig téged imádlak! ♥♥♥ Úgy vasárnap-hétfő felé jön a következő rész. :))

      Törlés