2013. június 1., szombat

24. fejezet: Vigyázz világ, Larry Stylinson újra együtt!

Kedves Olvasóim!
Ezen a héten bebizonyítottátok, hogy bárki bármit is mondd, ti vagytok a legcsodálatosabb olvasók a világon! <33 A héten átléptük az 50000 oldalmegjelenítést és már több mint 100 (pontosan 103) feliratkozó olvasója van a blognak! És nem utolsó sorban a napokban megkaptam az 50. díjamat, ami külön köszönök! <3 Tényleg ti vagytok a legjobbak!
Na, és hogy telnek a tanítás utolsó napjai? Mit terveztek a nyárra?
És még egy utolsó dolog! Kérlek linkeljetek nekem jó Harrys blogokat, nektek melyikek a kedvenceitek? Nagyon sokat találtam, de fogalmam sincs, hogy melyikbe lenne érdemes belekezdeni. Kérlek segítsetek!
Most pedig jó olvasást! :))



Szinte egész délután a medencéknél voltunk, a fiúk a vízben szórakoztak, mi lányok pedig napoztunk és beszélgettünk. Tűkön ülve vártam, hogy végre a fiúk megunják a fürdést és elkezdhessük Louis és Harry kibékítését. A tervbe persze Danielle-t is beavattuk, mivel abban biztosak voltunk, hogy egyikük sem menne be a másik szobájába, szóval egy semleges területet kellett választanunk és Danék szobája erre a célra teljesen megfelelt. Mikor a fiúk kiökörködték magukat, Harryvel kezeinket összekulcsolva mentünk vissza a szobánkba. Én még a szokásosnál is gyorsabban elkészültem, Harry viszont még egy menyasszonyt is lekörözött volna lassúságával. Én, ahogy megbeszéltük a lányokkal rögtön, anélkül, hogy szóltam volna Harrynek átmentem Liamékhez. Szerencsére Louist már sikerült Eleanornak odacsalogatni pár répával, Danielle, pedig elment Liammel valahova szórakozni, szóval ők sokáig nem várhatók vissza, ami jó is lesz, mert nem hiszem, hogy Louis és Harry kibékítése könnyű menet lesz. Már csak arra kellett várnunk, hogy Harry felhívjon engem, hogy hol vagyok, ami pár perc múlva meg is történt, mert a mobilom zümmögni kezdett a zsebemben.
- Szia! – vettem fel tettetett vidámsággal, pedig belül remegtem az idegességtől.
- Merre vagy? – kérdezte Harry és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Danielle-ék szobájában. Nem jössz át te is?
- Ott van Louis?
- Igen – sóhajtottam fel.
- Akkor inkább kihagyom, kösz – mondta morcosan. Pont ettől féltem.
- Ne csináld már! Hozzá sem kell szólnod, ígérem! – győzködtem.
- Hogy mit meg nem teszek érted! – sóhajtott fel. – 2 perc és ott vagyok! – mondta és már le is rakta.
- Jön! Mindjárt itt lesz! – mondtam idegesen Elnek, de halkan, hogy Louis ne hallja meg a hálószobában, bár már biztosan nagyon belemerült a répáiba.
Harry pár perc múlva belépett a szobába. Egy gyors csókot nyomtam a szájára, majd a konyha felé – igen, egy luxusszobába még ilyen is van - indultam Ellel.
- Mi elmegyünk, csinálunk valami kaját, te addig menj be a hálóba, mindjárt jövünk! – szóltam oda Harrynek, mire az bement a szobába. Ezt a pillanatot vártunk és egy gyors mozdulattal, a kulccsal bezártuk a két fiút a hálóba.
- Hé! – nyomta le Harry a kilincset, hogy kijusson, mondanom sem kell, sikertelenül. – Azonnal engedjetek ki! – követelte és hangján hallatszott, hogy ideges.
- Ó, El! Hova is raktuk a kulcsot? – tettettem a hülyet.
- Nálam biztosan nincs! – ment bele a játékba El is. – Nem nálad volt, Ash?
- Nem, nálam ezer százalék, hogy nem volt! – vonta meg a vállam.
- Nagyon megbánod ezt Ashlyn, ha valahogy kijutok innen! – ígérgette Harry dühösen az ajtó másik oldaláról.
- Rendben, persze! – forgattam meg a szemem. - De amíg megtaláljuk a kulcsot, addig kihasználhatnátok az alkalmat és megbeszélhetnétek a problémáitokat! – kuncogtunk össze Eleanorral.

Louis és Harry már vagy egy órája a szobában voltak, de még egy pisszenést sem hallottunk bentről, annak ellenére, hogy letáboroztunk az ajtó mellett egy nagy üveg nutellával és két kiskanállal. Eldöntöttük, hogy addig nem engedjük ki őket, míg rendesen meg nem beszélik a kettőjük dolgát.
- Te nem vagy rájuk kíváncsi? – kérdeztem a mellettünk egy méterre lévő két telefonra nézve, amiket még mielőtt bezártuk őket, csentünk ki Louis és Harry zsebéből, hogy ne tudjanak segítséget hívni. 
- Őszintén? De. Viszont feltétel nélkül megbízom Lou-ban – mondta szerelemmel a szemében. Irigyeltem ezért a bizalomért őket, mert ha El nem lett volna ott, én már biztosan belenéztem volna Harry telefonjába. Tudtam, hogy Hazz szeret engem, hiszen már annyiszor mondta, viszont hallottam egyet s mást aputól a csajozós múltjától. Az sem segített sokat kíváncsiságom legyőzésében, hogy Harry telefonja vagy 5 percenként felvillant bejövő hívást vagy sms-t jelezve, de minden alkalommal vettem egy nagy levegőt és próbáltam másra koncentrálni. Hirtelen kopogtatást hallottunk meg az ajtó túloldaláról, mire kicsit megugrottam.
- Ha már ilyen szépen bezártatok minket, legalább valami vacsorát adjatok!- hallottam meg Harry hangját.
- Jutottatok már valamire? – kérdezte El.
- Aha, megbeszéltük, hogy éhesek vagyunk – morogta alig hallhatóan Harry.
- Szerinted megérdemlik a vacsorát, Ash? – nézett rám El kérdőn, de mosolyogva.
- Hát, nem is tudom… - gondolkoztam el.
- Na, gyerünk, Ashlyn! – noszogatott Harry. – Lehet, hogy könnyítek ezen a büntetés dolgon, ha kijövök innen – „zsarolt meg”.
- Erre lehet nemet mondani? – mondtam nevetve és már mentem is a konyhába, hogy összedobjak nekik pár szendvicset.
- Viszed te, vagy vigyem én? – kérdezte El kissé feszengve a kajával a kezében.
- Add, majd én megcsinálom! – vettem ki a kezéből a tálcát. – Maradj készenlétben és, ha kiabálok, rögtön zárd be az ajtót, rendben? – Minden lehetőségre fel kellett készülnünk, mert a fiúkból én bármit kinéznék, kivéve azt, hogy nem próbálnak meg megszökni, most, hogy egy kis időre kinyitjuk az ajtót.
Kissé idegesen nagy levegőt vettem és biccentettem a fejemmel, hogy El nyithatja az ajtót, mire elfordította a kulcsot a zárban és kis résre nyitotta az ajtót, én pedig becsusszantam. Leraktam a kis étkező asztalra a szendvicsekkel megrakott tálcát, de furcsa volt, hogy nem láttam az egyik fiút sem. Hirtelen egy ismerős kéz betapasztotta a számat és magához húzott, hogy mozdulni és kiabálni se tudjak, miközben Louis az ajtó felé rohant. Nem tudtam mit tenni egy ügyes mozdulattal beleharaptam Harry egyik ujjába, mire a Göndörke felkiáltott és elkapta a kezét a szám elől, én pedig kaptam az alkalmon és felkiáltottam:
- El! Gyorsan zárd be az ajtót! Elkaptak! – kiabáltam, pont az utolsó pillanatban, mert Louis már az ajtónál volt, mikor hallottam a zár kattanását.
- A francba! – szitkozódott Louis dühösen. – Ez nem sikerült!
- Nem sikerült kiszabadulnunk, viszont van egy túszunk! – jelentette ki Harry boldogan, miközben gyengéden, de biztosan hátrafogta a két karomat.
- Kössük meg! – csillant fel Louis szeme és már jött is egy kendővel és minden tiltakozásom ellenére – szerencsére előre - összekötözte a két kezem és nekikötött a radiátornak. Ekkor pedig megtörtént az, amire vártam, mert Louis és Harry cinkosan összemosolygott, ekkor láttam, hogy van még esély arra, hogy kibékítsük őket. Már nem voltak dühösek a bezárás miatt, inkább játéknak vették.
- Na jó, most, hogy kijátszottátok magatokat, nem engednétek el? – néztem rájuk dühösen.
- Csönd! A túsz nem beszél! – szólt rám Louis komolyan, majd leültek a kanapéra és elkezdték megenni a szendvicseket.
- Én nem is kapok? – néztem rájuk kiskutyaszemekkel, mert megkordult a gyomrom, habár nemrég ettem meg fél üveg nutellát. – Légyszi! Csak miattam kaptatok, szóval részesedést kérek! – követeltem. Harry halvány mosollyal az arcán letelepedett mellém a földre. Csigalassúsággal a szám elé emelte a szendvicset, majd mikor végre beleharaptam volna, lerántotta előlem. – De most miért? Pedig olyan jó túsz vagyok! – nyafogtam.
- Viszont szó volt valami büntetésről, rémlik? – suttogta Harry a fülembe, mire meleg leheletétől megborzongtam.
- És képes lennél végignézni, ahogy előtted éhen halok? – pislogtam rá nagyokat. Szerencsére ezután nem sokat szórakozott velem és megetetett pár szendviccsel, viszont még mindig nem beszéltek Louisszal.
- Meddig tartotok így még fogva minket? – kérdezte Harry felhúzott szemöldökkel.
- Amíg meg nem beszélitek a dolgokat – vontam meg a vállam.
- Nincs mit megbeszélnünk – vágta rá.
- Nem akarok belepofátlankodni a dolgotokba, te is tudom, mert látom rajtad, hogy hiányzik neked Louis és azt akarom, hogy boldog legyél – suttogtam. Harry a szemembe nézett és tekintete ellágyult, én pedig abban a pillanatban mindennél jobban meg akartam csókolni őt, viszont Hazza nem mozdult én pedig nem tudtam közelebb menni hozzá a hülye kendő miatt, ami a csuklóm köré szorult. – Csókolj már meg! – szóltam rá türelmetlenül. Harry elképedve felnevetett és közelebb hajolt hozzám, de mikor ajkaink már majdnem összeértek Harry távolodni kezdett, én természetesen utána, de egyszer csak a kötél megakadályozott a közeledésben, persze ő tudta, hogy ez fog történni és felnevetett. Játszadozott velem. Gyilkos tekintettel visszahuppantam a helyemre és durcásan összefontam karomat, vagyis csak akartam, mert ugye a kezem még mindig össze volt kötözve. Mérgemben feszegetni kezdtem a kendőt, nem sok sikerrel, mert csak megfájdult tőle a csuklóm és még erősebb lett a csomó.
- Sok szerencsét, drága! – mondta Harry rajtam mulatva és nyomott egy puszit a homlokomra, majd letelepedett az ágyra – a lehető legmesszebb Louistól – és bámulni kezdte a tévét.
Utáltam, ahogy az a kendő a csuklómon volt, sőt még a radiátorhoz is hozzá voltam kötve, szóval a fejembe vettem, hogy valahogyan ki fogok szabadulni és, amit én a fejembe veszek, az úgy is lesz. Próbáltam keresni egy éles tárgyat, egy kést vagy valami szúrósat, de még a radiátornak sem volt egyetlen élesebb sarka sem. Már majdnem feladtam a próbálkozást, mikor megpillantottam tőlem nem messze, Danielle asztalon heverő táskáját. Nagy nehezen és a lehető leghalkabban lelöktem a táskát a földre, szerencsémre a padló teljesen le volt szőnyegezve, máskülönben ez nagy zajjal járt volna és a fiúk is nagyon belemerültek a tévénézésbe, ha jól láttam valami mesét néztek. Igazi érett felnőtt férfiak... Elég könnyen elértem a tőlem csak egy kis távolságra lévő táskát, amiben egy kis keresgélés után meg is a találtam a keresett tárgyat, egy körömvágó ollót és hálát adtam Dannek, hogy nem vitte magával a táskáját. Egy kis szerencsétlenkedés után sikeresen elvágtam a kendőt és büszkén kijelenthettem, hogy szabad vagyok, persze a szobába még bennragadtunk a fiúkkal. Úgy láttam, hogy ezek ketten nem tudják megbeszélniük a problémáikat, szóval úgy éreztem, hogy segítenem kell nekik.
- Szóval, - álltam a tévé elé eltakarva a képernyőt – akkor kezdjük.
- Te kiszabadultál! – csodálkozott Louis, Harry viszont csak az ágyon kuncogott.
- Mint látod - forgattam meg a szemem. - Viszont most megoldjuk a kettőtök problémáját! – Már láttam, hogy tiltakozni akarnak, ahogy az eddig tették, de egy legyintéssel leállítottan őket. – Min vesztetek össze? – kérdeztem, mire ők csak egy szúrós pillantással válaszoltak. Nem igazán akartak együttműködni. – Akkor kezdjük onnan, hogy mikor vesztetek össze. Az angliai turnén még puszi pajtások voltatok, – gondolkoztam hangosan – viszont New Yorkban már elég nagy volt köztetek a feszültség, igaz? – néztem rájuk megerősítést várva, de ők csak a szemüket forgatták. – Szóval igaz. Ez azt jelenti, hogy abban a két hétben vesztetek össze, amíg szabadságotok volt. Viszont ezt nem értem, mert úgy tudom, hogy az egyik héten Lou a másikon pedig Harry volt otthon, szóval nem is nagyon találkoztatok abban a két hétben – értetlenkedtem.
- Ezt most muszáj? - kérdezte Harry kínlódva. 
- Igen, muszáj! - vágtam rá. 
- Én előbb jöttem haza – adta meg magát. – Mielőtt indultunk volna, én már Londonban voltam egy napja.
- Értem – bólintottam egy nagyot. – Akkor mit csináltatok aznap együtt? Stúdióztatok? Buliba mentetek? Együtt csomagoltatok össze, vagy mi? – követeltem a választ.
- Este találkoztunk és hárman elmentünk egy házibuliba – morogta Harry kedvetlenül.
- Ki volt a harmadik? Eleanor? – kérdeztem, mire Harry bólintott, viszont Louis még mindig nem akart válaszolni. – És mi történt aznap éjjel? – faggatóztam tovább.
- Nem emlékszem semmire, mert nagyon elszaladt velem a ló és teljesen berúgtam, de gondolom semmi különös, vagyis semmi olyan, ami már meg nem történt volna korábban – vonta meg Harry a vállát.
- Aha, szerinted! – fakadt ki Louis, én pedig pont ezt vártam. – Csak tudod, a barátok nem nyomulnak rá a másik barátnőjére!
- Mi?! – akadtam ki Harryvel együtt.
- Én nem nyomultam rá Eleanorra! – tiltakozott hevesen Göndörke.
- Emlékszel valamire abból az estéből? Nem, mert teljesen részeg voltál! Nekem viszont nem abból áll egy buli, hogy a sárga földig leiszom magam, amúgy meg én szedtelek le Elről aznap este! – emelte fel a hangját Lou dühösen.
- Eleanor? – kiabáltam, hogy El is hallja az ajtó túloldaláról. – Gyere be, kérlek! Nem kell bezárnod az ajtót a fiúk már nem fognak kimenni! – Pár pillanat múlva megpillantottam barátnőm mosolygó, de értetlen arcát.
- Már ki is békültek, vagy most mi van? – kérdezte.
- Nem, de már rajta vagyunk a dolgon. Csak az lenne a kérdésem, hogy Harry tényleg rád nyomult mielőtt New Yorkba jöttünk volna? – érdeklődtem.
- Hát… Öhm… - pirult el és lesütötte a szemeit. – Harry nagyon részeg volt, azt sem tudta, hogy mit csinál – védte rögtön Hazzát.
- Szóval igen – vontam le a következtetést. – És mit is mondott vagy csinált veled pontosan?
- Hát rámászott – válaszolt a kérdésemre El helyett Louis - és azt mondta neki, hogyha szakít velem, akkor ő szívesen megvigasztalná, aztán már odáig is elment, hogy felajánlotta Elnek, hogy hagyjanak ott engem és menjen fel hozzá. A többit gondolom nem kell bemutatnom – mondta Lou dühösen.
- Nem is tudom, mit mondjak… - vakargatta Harry a tarkóját idegesen.
- Mondjuk, kezdhetnéd egy bocsánatkéréssel – ajánlottam.
- Igazad van, Ash! – sóhajtott fel Harry és odament Elhez. – Figyelj, Eleanor, én nagyon sajnálom, hogy ekkora tapló voltam. Sosem másznék rád, persze gyönyörű lány vagy, de Louis barátnője és ez a legfontosabb.
- Semmi baj, Harry! – ölelte meg Eleanor Hazzát. – Én is voltam már részeg, tudom, milyen olyankor az ember és milyen dolgokra képes. – Most, hogy ezen túlesett kis megkönnyebbülést láttam a szemében. Egy aprót a még mindig durcás Louis felé böktem a fejemmel, mire Harry vonakodva bár, de odament hozzá is.
- Louis – biccentett egyet. – Sajnálom, rendben? Nem akartam rányomulni a barátnődre, te is tudod és sajnálom, hogy nekinyomtalak a falnak, miután Taylor szakított velem. Ideges voltam, de nem rád voltam mérges, hanem magamra. Ja, meg ugye ott van a ma délután dolog is. Nem kellett volna neked esnem, tudom, hogy soha nem akarnál ártani Ashnek.
- Rendben van, Harry – lágyult meg Lou arca. – Most akkor én jövök. Nekem sem kellett volna ennyire túlzásba vinnem ezt a dolgot, mert tudom, hogy nem bántanál meg szándékosan és tök részeg voltál aznap este. Amúgy meg én is elég bunkó voltam veled tegnap.
- Akkor most nincs örihari? – kérdezte Harry lányos hangon.
- Dehogy, Haroldkám, mi öribarik vagyunk! – ment bele Louis a hülyéskedésbe és nagyon érzelgősen megölelték egymást, mi pedig Ellel ezt a sok bohóckodást már nem bírtuk tovább és kitört belőlünk a nevetés.

- Megcsináltuk! – lelkendezett Eleanor.
- Nobelt nekünk! – öleltem meg örömömben cinkostársamat. 
- Ha már itt tartunk – szólalt meg mögülünk Lou karba tett kézzel. – Ti ketten árulók vagytok! Szakítunk veletek!
- Nem kell nekem senki más, ha te itt vagy nekem, szívem! – nyomott egy puszit Harry Lou arcára.
- Számból vetted ki a szót, macikám! – karolt bele Louis Harrybe és édelegve kisétáltak a szobából, mi pedig röhögve néztünk utánuk.
- Mi lesz, ha ezek megint „együtt vannak”! – nevetett fel Eleanor.
- Vigyázz világ, Larry Stylinson újra együtt!
Miután elbúcsúztam Eltől, fáradtam mentem vissza a mi szobánkba. Épphogy becsuktam magam mögött az ajtót, Harry édes ajkait éreztem az enyémen. Hevesen, szívből csókolt. Ledöntött az ágyra, én pedig belemosolyogtam a csókunkba. Zihálva váltunk el egymástól.
- Köszönöm – suttogta a fülembe hálásan. – Nekem van a legjobb szívű barátnőm és én vagyok a világ legszerencsésebb embere! Csodálatos vagy!
Szorosan hozzábújtam meztelen mellkasához és hatalmas mosoly húzódott az arcomra. Harry alaposan betakart minket, majd egy darabig csak egymást néztünk. Egy kis idő múlva Harryt elnyomta az álom, nagyon aranyos volt, ahogy aludt. Álmában többször is elmosolyodott. Boldog volt. És én is boldog voltam. Örültem, hogy végre mindketten elfelejtették a sértődöttségük apropóját, hogy kibékültek Louisszal és, hogy ebben én segíthettem nekik.
A mai napon szinte minden megtörtént. Volt sírás, kiabálás, veszekedés, de volt egy csomó nevetés, jókedv és szerelem is. Én pedig visszagondolva a legjobb pillanatokra, mosollyal az arcomon merültem álomba. 

15 megjegyzés:

  1. Éljen! Ez nagyon aranyos lett! Nagyon gratulálok, ahhoz, amit elértél, meg is érdemled! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett! Köszönöm szépen, hogy így gondolod! <33 Ígérem, sietek! :)

      Törlés
  2. már azt hittem hogyy Ash és Harry között itt egy baszott nagy konfliktus lesz , de nem :D siess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz majd nemsokára egy konfliktus, de ebből nem akartam most veszekedést :) Sietek!

      Törlés
  3. fantasztikus lett, mint mindig. :D <3
    az elején írtad, hogy örülnél Harrys blogoknak. Én ezt nagyon szeretem, nem tudom, hogy ismered-e: http://letspretenditslove-1d.blogspot.hu/
    várom a kövit! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :) Köszönöm a linket, nem olvastam még ezt a blogot, de mindenféleképpen elkezdem majd! <3

      Törlés
  4. ez nagyon cuki rész lett :D jól megírtad :D siess a kövivel :P

    VálaszTörlés
  5. áá végre kibékültek :)) nagyon jó rész lett gyorsan hozd a kövit.!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, nagyon sietek! <3

      Törlés
  6. Végre kibékültek, és nincs feszültség. Szerintem erre várt mindenki, és igen, visszaolvasva az előttem szólókat, tényleg.:D Nagyon fantasztikus rész lett, nem is tudom mit mondjak. asdfghjkleuwfgbcj<3 ebből rájössz hogy imádom? gondolom.:D Mindegy, imádom.*-* Csodálatos, és mér nagyon várom a következő részt, nagyon siess, kérlek! Nincs több hozzáfűzni valóm.<333 ~Bya~ˇXx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne örülj, lesznek itt még konfliktusok! :DD Nagyon köszönöm! <3 Mindent! <333

      Törlés
  7. Megkésve bár, de itt vagyok!

    Olyan jó rész lett, engem végig lekötött. Néha már attól féltem, hogy levegőt is elfelejtek venni.

    Nem gondoltam, hogy ilyen izgalmas lesz ez a kibékítés, igazi kis túszos, bezárós esemény lett. Nekem nagyon tetszett. A lányok igazán kitartóak voltak, a fiúkról nem is beszélve, akik eléggé nehezen adták be a derekukat. De jó volt olvasni, hogy megbeszélték a problémát (amire egyáltalán nem számítottam), és lezárták a múltat.
    Harry és Louis nagyon édesek voltak együtt.

    Örültem a befejezés résznek, ahol ismét egy kis figyelem került Ash és Harry szerelmére. Kedves jelenet volt!

    Egy szó mint száz, nagyszerű részt írtál, mindig öröm olvasni. Kíváncsi vagyok, miként csavarod tovább a szálakat, mert te aztán mindig meg tudsz lepni valamivel!

    puszillak, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy írtál! <33 Mikor megláttam, hogy kaptam egy hosszú kommentet, biztos voltam benne, hogy te leszel az és hát igazam is lett! :D El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök, minden hozzászólásodnak! Olyan jó őket olvasni! Még egyszer nagyon köszönöm! <33
      xoxo, csakegylány

      Törlés
  8. Ez tényleg nagyon aranyos lett! Eddig ez a fejezet tetszik nekem a legjobban. Imádom, ahogy a szavakkal bánsz, hogy a soraidból szinte süt a jóság, még akkor is, amikor egy szomorúbb, sírós rész van. Tetszett, ahogy Ash és El megoldotta Lou és Hazza kibékülését, ötletes és vicces volt. ^_^

    ~Sam <3<3<3 Elmondhatatlanul szeretlek, úgy, ahogy LEGJOBBAN ÉS LEGŐSZINTÉBBEN lehet szeretni egy igazi barátot. Tudom, hogy sokszor elmondom, de muszáj éreztetnem, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy megismerhettelek. :* <3

    VálaszTörlés