2013. március 29., péntek

15. fejezet: Nem akarlak megint elveszíteni


A rész előtt még pár dolog.
Meg szeretném nektek köszönni ezt a sok szeretetet, amit tőletek kapok, borzasztóan jól esik! Köszönöm a több mint 50 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett 13 kommentet és azt, hogy ennyire várjátok minden héten a következő részeket!
Love you, xx



Régen, mikor szomorú voltam, esetleg sírni vagy csak egyedül lenni akartam mindig bebújtam egy nagy szekrénybe. Nagyon gyerekes szokás volt, tudom, de miután lerohantam a színpadról, szépen bebújtam a számomra felcímkézett ruhásszekrénybe, mert szükségem volt egy kis magányra, hogy átgondoljam a dolgokat. Lecsusszantam a földre és magamra csuktam az ajtót. Még jó, hogy nem vagyok klausztrofóbiás.
Mikor a színpadon eljátszottam a Summer ’09-t, hirtelen megrohamoztak az érzelmek és mindjárt rájöttem, hogy nem ez volt a leghelyesebb módja, hogy tudassam Harryvel, hogy én vagyok az a lány, akivel a táborban eléggé összebarátkozott, talán túlságosan is. Legalábbis annyira biztosan, hogy tudja, hogyha valami bajom van rögtön egy szekrénybe menekülök, mert a táborban is megesett, persze akkor ezen jót nevetett. Szóval ez azt jelentette, hogyha Harry rájött arra, hogy ki vagyok, - amire nagy esély volt, az arckifejezésére visszaemlékezve – akkor pár percen belül meg fog találni. És meg is történt. Pár pillanat múlva kinyílt a szekrény ajtaja és nem nagy meglepetésemre Harry bemászott rajta, elhelyezkedett velem szemben, majd ránk csukta az ajtót. Nem szólt semmit, pedig azt hittem, hogy beszélni akar velem, de csak csendben ültünk.

- Mért nem hívtál vissza? – törtem meg a csendet.
- Az X-Faktor, meg az a csomó próba… - kezdte, de leállítottam.
- Ugye tudod, hogy ez elég gyenge kifogás?
- Igazad van – nevetett fel kínosan. – Én csak… Én csak el akartalak felejteni – sóhajtott fel.
- De mért? – kérdeztem értetlenül. – Több is lehetett volna belőle egy szimpla barátságnál. Én akartam és tudom, hogy te is.
- Igen, én is akartam, de te is beláthatod, hogy nem működött volna. A távolság megoldódott volna, de semmi időm nem lett volna rád – magyarázta. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon, de gyorsan le is töröltem, többnek pedig nem engedtem utat.
- Pedig még szavaztam is rátok! – mosolyodtam el, amit ő nem láthatott a sötét miatt.
- Sajnálom – mondta halkan, szinte suttogva. Elkezdett a sötétben a tapogatózni, míg meg nem találta a kezem, majd összekulcsolta az ujjainkat. – Tényleg nagyon sajnálom!
- Semmi baj – húzódtam közel hozzá és vállára hajtottam a fejem. - Csak azt tetted, amit helyesnek véltél.
- De rosszul döntöttem – sóhajtott fel.
- Lehet, de ezt talán már sosem tudjuk meg.
- Fantasztikus voltál ma este – jegyezte meg. – Kár volt annyit aggódnod.
- Köszönöm, – mondtam halkan – de a te segítséged nélkül valószínűleg teljesen megégtem volna.
- Hogy lehettem ennyire hülye, hogy ismerhettelek fel? – fakadt ki hirtelen.
- Talán golfozás közben egy labda eltalálta a fejed és emlékezetkiesésed volt – vontam meg a vállam nevetve. – Sokat változtunk 3 év alatt – sóhajtottam fel és ebben a pillanatban halk zümmögést hallottam Harry zsebe felől.
- Louis hívott – mondta a telefonját nyomkodva. A fény miatt végre láthattam az arcát, ami megbánást tükrözött. – Mennünk kéne, minket keresnek mindenhol – állt fel és engem is felhúzott a szekrény hideg aljáról.
- Én gyalog megyek – jelentettem be. – Nincs messze a szálloda és ki szeretném szellőztetni a fejem – magyaráztam.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte szemöldökét ráncolva.
- Persze – bólintottam határozottan.
- Biztos ne menjen veled egy biztonsági őr? Elég sötét van már és akármilyen fura alakok járkálhatnak ott kint – aggodalmaskodott.
- Nem, tényleg semmi szükség erre. Egyedül szeretnék lenni. Különben is, gondolom még úgy is le akartok még zuhanyozni – néztem izzadságtól gyöngyöző homlokára. – Mikor visszaértek a szállodába már én is ott leszek – nyugtatgattam.
- Rendben, de vigyázz magadra! – egyezett bele, de láttam, hogy nem szeretne elengedni egyedül.
- Én mindig vigyázok! – mondtam és pár perc múlva már kinn is voltam az épületből.

Szerintem Harry kicsit túlaggódta ezt az egészet, mert a hotel felé vezető út egy széles főút volt és csak kétszer-háromszor kellett elkanyarodni, amit még én sem téveszthetek el, még az én „csodálatos” tájékozódási képességemmel sem.
Egész úton kattogott az agyam, elég sűrű és fárasztó napon voltam túl. Először is ott volt ugyebár a koncert, ami a sok aggodalmam ellenére fantasztikusan sikerült és itt nem csak az én részemre gondoltam, hanem a fiúk szereplésére is. A fellépés során végre megértettem, hogy mit szeret bennük az a csomó lány. Biztosan kijelenthetem, hogy azon az éjszakán „estem szerelembe” ezzel az öt idiótával és lettem igazi Directioner. Természetesen ezek után kérdés sem volt, hogy alá fogom-e írni a szerződést és leszek-e a banda új zongoristája.
Másrészt pedig ott volt ez az egész Harry ügy. A legfontosabb dolgokat sikerült felületesen átbeszélnünk az alatt a rövid idő alatt a szekrényben. - Nem egy szokásos beszélgetés volt, az biztos. – Tudtam, hogy még messze nem zártuk le a témát. A lehető legrosszabb módot választottam arra, hogy végre „felfedjem” magam Harry előtt. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, hogy hogyan juthatott egy ilyen idióta ötlet az eszembe, sokkal jobb lett volna egyenesen a szemébe mondani az igazságot, de legalább már túl vagyunk rajta. Igazából nem is tudom, hogy milyen reakciótól tartottam. Talán attól féltem, hogy ezek után ellök magától és még az a most kezdődött, gyenge barátság is tönkre megy, amit nagy nehezen vívtunk ki magunknak. Szerencsére ez nem így történt, hanem úgy érzem, hogy Harry tényleg sajnálja, hogy csak úgy ripsz-ropsz megszakított velem minden kapcsolatot még annak idején és, hogy talán újra lehet köztünk egy olyan szoros barátság, mint régen, vagy talán még több is, bár nem nagyon éreztem, hogy Harry nőként vonzódott volna hozzám.
Hirtelen megtorpantam az utcán. A környék egyáltalán nem volt ismerős és a lámpák is eltűntek az út széléről. Nagyon megrémültem, mert egy túlságosan is szűk utca közepén találtam magam, nagy gyárépületek magasodtak fölém. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy teljesen eltévedtem, nem tudom, talán elfelejtettem valahol lekanyarodni. Visszafordultam és megpróbáltam megkeresni a főutat, de minél tovább mentem annál jobban bepánikoltam és még jobban eltévedtem, miközben egyre furább és sötétebb alakok jöttek velem szemben. Míg csak elsétáltak mellettem, nyugton tudtam maradni, de mikor egy „Helló, Cicával” köszöngetni kezdtek, azt hittem, hogy mindjárt összeesek félelmemben. Nem tudtam mit tenni, úgyhogy felhívtam Liamet egy kis segítség reményében. Apától még a turné kezdetén megkaptam a számukat, úgyhogy legalább ezen nem kellett aggódnom. Gyorsan tárcsáztam a számot és szerencsére pár kicsörgés után választ is kaptam a hívásra.

- Haló? – hallottam meg Liam megnyugtató hangját.
- Szia Liam! Ashlyn vagyok! – szóltam bele halkan.
- Ó francba is Ash! Van fogalmad róla, hogy mindenhol téged kerestünk? Hol a fenében vagy? – hangján éreztem a megkönnyebbülést.
- Teljesen eltévedtem. Nem tudnál értem jönni? – kérdeztem reménykedve.
- Dehogy nem, csak mondd meg, hol vagy!
- Azaz igazság, hogy halvány lila gőzöm sincs – vallottam be.
- Rendben – sóhajtott fel. – Látsz valamit a közeledben? Valami utcatáblát vagy boltot vagy akármit?
- Ööö… – néztem körbe gyorsan. – Van itt egy Danger nevű hely. – Csend állt be a vonalba, csak a számítógép billentyűjének a hangját hallottam.
- Körülbelül 5 ilyen kocsma van a városban – sóhajtott fel. – Nem látsz még valamit?
- Nem, nincs itt semmi csak egy csomó raktárépület – kezdtem bepánikolni, főleg, hogy összetalálkoztam egy csapat férfival, akik bűzlöttek a piától és domborulataimat dicsérgették elég hangosan.
- Rendben, akkor csak maradj ott, ahol vagy és próbáld meg elkerülni az ilyen idiótákat, sietek! – mondta dühösen és már meg is szakította a vonalat.

Életem eddigi szinte legrosszabb 20 percét éltem át, amíg a Liam el nem ért hozzám. Borzasztóan féltem és szinte minden kisebb zajra összerezzentem. Borzasztó nagy megkönnyebbülés volt, mikor az utca cégén bekanyarodó taxiban megpillantottam Liam tüsihaját. Szinte szó szerint beugrottam a kocsiba és sóhajtva hátradőltem az ülésben. Meglepetésemre a mellettem lévő széken Harry ült és idegesen meredt rám.

- Jól vagy? – kérdezte Liam aggódva.
- Aha – bólintottam egy aprót. – Csak menjünk innen gyorsan, kiráz a hideg ettől a környéktől – borzongtam össze az utcában töltött rossz emlékektől. Harry szólásra nyitotta a száját, de rögtön vissza is csukta, ekkor vettem észre a dühöt a szemében.
- Ugye nem szóltatok apának? – kérdeztem félve, mert nem volt most szükségem apa kioktatására. A kérdésem Harryhez szól, de ő csak durcásan elfordította a fejét.
- Nem, azt gondoltuk, hogy nem mondunk neki semmit, amíg nem tudunk rólad valami biztosat – nyugtatott meg Liam.

Negyed óra múlva szerencsésen megérkeztünk a hotelbe, de egész úton alig szóltunk egymáshoz és hotelben sem beszéltünk, mindenki csöndben ment be a szobájába. Az első utam a fürdőszobába vezetett, majd terveim szerint ágyba akartam bújni, de rögtön le is mondtam erről az ötletről, mikor megláttam Harryt az ablaknál dühösen maga elé meredve.

- Mi a baj, Harry? – kérdeztem kedvesen.
- Semmi – morogta.
- Dühös vagy rám? – mentem hozzá közelebb.
- Menj aludni, Ash! – utasított kissé lágyabban.
- Nem, amíg elmondod, hogy mi a baj! – válaszoltam határozott. – Rám vagy mérges?
- Igen! Csak, hogy tudd borzasztóan dühös vagyok rád! – csattant fel hirtelen. – Mondtam, hogy nem kéne elmenned egyedül, éreztem, hogy valami gond lesz, de te nem hallgatsz rám, mert makacs vagy, mintegy öszvér! Fel tudod fogni mekkora bajban voltál? Bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett volna!  - sóhajtva megrázta a fejét. - Csak most kaptalak vissza. Nem akarlak megint elveszíteni – mondta halkabban és leült az ágyra, majd lehunyta a szemét és orrnyergét masszírozta nyugtatásképpen. Csendben odamentem hozzá és letérdeltem elé.
- Sajnálom – suttogtam és nyugtatóan kezemmel az arcát simogattam. Kinyitotta a szemét, amiben már nem láttam dühöt csak védelmezni akarást. – Tényleg sajnálom, nem akartam, hogy aggódj miattam.
- Gyere ide! – sóhajtott fel és magához húzott. – Semmi baj, csak ígérd meg, hogy soha többet nem teszel ilyet és hallgatsz rám!
- Ígérem! – suttogtam.
- Ideje lenne aludni – húzódott el pár perc múlva és felhajtotta nekem a takarót, hogy bebújhassak az ágyba, majd betakart. Levetkőzött, hogy csak egy boxer maradt rajta, aztán odament a bőröndjéhez és felhúzott egy tiszta pólót, majd befeküdt mellém az ágyba, úgy, hogy nem ért hozzám.
- Mért nem engem hívtál? – kérdezte.
- Nagyon egyszerű. Nincs meg a számod – vontam meg a vállam.
- Hát ezen nagyon gyorsan változtatnunk kell! – mosolyodott el és az éjjeliszekrényhez nyúlt a telefonjáért.
- Biztos vagy benne? – húztam fel a szemöldökömet. – Mi lesz, ha megint felteszem a netre?
- Nem fogod. Bízom benned – mondta és abban a pillanatban a telefonom sms-t jelzett.
- Köszönöm – mosolyogtam rá.
- Jó éjt, Ash! – mosolygott vissza. 
- Jó éjt, Harry! - mondtam és lehunytam a szemem. 

18 megjegyzés:

  1. Ohhm már.Ekkora cukiságot! :P Siess a kövivel nagyon várom már.!

    VálaszTörlés
  2. Jajj, ne már! Nagyon szomi és vidám is lettem a végére. Vidám a befejezés miatt. Szomi pedig a várakozás miatt! Úgyhogy húsvét alkalmából siess a résszel!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett.
    Érdemes volt várni rá.
    És remélem,hogy a következő részt minél hamarabb tudod hozni.
    :)

    VálaszTörlés
  4. Megint szuper részt írtál! Tényleg érdemes volt várni rá!
    Siess a következővel! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy szerinted megérte, sietek amennyire csak tudok! :D

      Törlés
  5. Nagyon nagyon nagyon,jó hamar kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon nagyon köszönöm! Nagyon nagyon nagyon sietek! :DDD

      Törlés
  6. wiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! igen, igen! ez olyan romantikus, "Csak most kaptalak vissza. Nem akarlak megint elveszíteni." ááááááááá, ez olyan :$$$. Kövit! :)

    Hugs,
    Bells

    VálaszTörlés
  7. Awww, de cuki lett a vége, no meg a többi! :) Már nem is tudom mit mondjak. Még csak a történet elején tartunk, de nincs mit hozzá szólnom, olyan asdfghjkl*O*
    Remélem Ashlyn többet nem csinál ekkora butaságot, és észre veszi, hogy milyen fontos Harrynek, Harry pedig VÉGRE rájött!!! :DD
    Ez CSODÁLATOS! Nagyon várom már a folytatást,hozd amint csak tudod, kérlek!! <333 ~Bya~ Xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Awww, borzasztóan köszönöm! Mindent köszönök! <3<3<3

      Törlés
  8. egyszerűen imádom *-* annyira jó a sztori és végre harry felismerte őt.. kövit.! :)

    VálaszTörlés